Járvány

Koronavírus - Veszprémi polgármester: elmaradnak a nemzeti ünnep városi programjai

A vírus veszélye miatt nem tartják meg a hagyományos emlékező tömegrendezvényeket.

2020.03.09 23:30MTI

Elmaradnak Veszprémben a március 15-ei nemzeti ünnep programjai a koronavírus veszélye miatt - tudatta a város polgármestere hétfőn az MTI-vel.

Porga Gyula (Fidesz-KDNP) a közleményében azt írta: Veszprémben továbbra sem tudnak koronavírussal fertőzött betegről, de az operatív törzs szakmai ajánlását követve a védelmi bizottság elnökével és az ellenzéki frakciók vezetőivel folytatott egyeztetésen arra jutottak, hogy a vírus veszélye miatt nem tartják meg a hagyományos emlékező tömegrendezvényeket.

A polgármester az iskolai és civil közösségeknek is azt javasolta, fontolják meg a sokakat megmozgató rendezvények megtartását azért, hogy senkit se tegyenek ki a megbetegedés veszélyének.

Porga Gyula jelezte: az elmaradó programok ellenére a veszprémiek nevében koszorút helyez el az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseinek emlékművénél, a Pro Urbe és a Szabad Sajtó-díjakat pedig a korábbinál szűkebb körben adják át. Hozzátette, hogy a középületeket és a város fő útvonalait feldíszítik zászlókkal, és nemzeti zászló kitűzésére kérte a lakóközösségek képviselőit, valamint a magánházak tulajdonosait is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.