Járvány

Koronavírus - Főorvos: szombaton kikerülhet a karanténból az óceánjáró harmadik utasa is

Szombaton kiengedhetik a karanténból a Kambodzsa partjainál kikötött óceánjáró hajóról hazatért harmadik magyar utast is.

2020.02.28 20:20MTI

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa az M1 aktuális csatornán péntek este közölte: az óceánjáró (MS Westerdam) másik két utasa pénteken már elhagyhatta a karantént.

Jelenleg 17-en vannak karanténban: gimnazista lányok, kísérőik és egy teherautósofőr - tette hozzá.

A főorvos elmondta: a centrumkórházat naponta 50-100 ember keresi fel azzal, hogy fertőzött területen járt, és vagy tünetei vannak, vagy a munkáltatója, iskolája nem engedi, hogy bemenjen az intézménybe.

Az oltóanyag fejlesztéséről szólva kitért arra: korábban ez még 10-15 évet vett igénybe, ma már 1,5 év is elegendő lehet. Már értek el eredményeket életveszélyes koronavírus-fertőzéses eseteknél a malária, az AIDS, az ebola vagy a C típusú májgyulladás gyógyszerével.

Csoda, hogy Magyarországon eddig nem jelent meg a vírus, de valószínűleg ez nem kerülhető el - fogalmazott a szakember.

Kiemelte, hogy a vírus gyermekekre egyáltalán nem veszélyes, felnőttek esetében csak nagyon ritkán életveszélyes, leginkább az időseknek kell vigyázniuk, de a halálozási arány nem haladja meg a 2 százalékot. Világszerte eddig összesen mintegy 3000-en haltak meg koronavírus-megbetegedésben, ugyanakkor a mostani szezonban csak az Egyesült Államokban mintegy 20 ezer áldozata volt az influenzajárványnak.

Szlávik János hozzátette: Kínában a szakemberek féken tudják tartani a járványt, remélhetőleg így lesz Olaszországban is, de az emberek is nagyon sokat tehetnek a fertőzés terjedésének akadályozásáért; e téren az egyik legfontosabb a gyakori kézmosás.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.