Örökség

Így lett az enyészet birodalma a Balaton egyik emblematikus helye - videó

Megdöbbentő felvételek az Ify-kápolnáról.

2020.02.16 14:34ma.hu

Az egykor népszerű Szent György-hegyi menedékház, kápolna lassan a földdel válik egyenlővé, ugyanis a napokban beszakadt a tetőszerkezete. A szebb időket látott épület feltámasztására 2016-ban még közösségi szervezkedés is indult, de sajnos úgy tűnik, nem sikerül megmenteni – írta a nullahategy.hu.

Az Emmaus-birtok Ify Lajos fonyódi plébános otthona volt, aki a kommunizmus térnyerése miatt önként vállalta az ide való visszavonulást, a remeteéletet. A Balaton fölé magasodó kápolnát és a hozzá tartozó néhány épületet az egykori fonyódi plébános saját kezűleg építette az 1950-es években, de 1967-es halála óta az enyészeté. Az egykor buja kerttel körülvett ingatlanban Ify Lajos vendégeket, zarándokokat fogadott és szentmiséket tartott. A magyar zászló felhúzásával jelezte, hogy otthon van, és fogad látogatókat.

A kápolna mellett található jelképes síremléke, amelynek felirata tudatja az utókorral önmagának szánt utolsó intelmét: Ludovici memento mori, vagyis „Lajos, emlékezz a halálra!”

A kápolna nem áll semmilyen védelem alatt, az egyház nem szentelte fel, és mivel magánkézben van, így lényegében még a szemét elhordása is birtokháborítás.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.