Fordulat

Egy év után szabadlábra helyezték a pedofíliával gyanúsított ceglédi apát

A férfi mindvégig tagadta a bűnösségét, állítása szerint a sérüléseket, amelyekből a nőgyógyász megállapította az erőszakot, egy több mázsás betontömb okozta a kicsi lány testén.

2020.02.14 08:08ma.hu

Több mint egy év után kiengedték a börtönből azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy a kislányával szemben szexuális erőszakot követett el – tudta meg a Blikk.

A férfi mindvégig tagadta a bűnösségét, állítása szerint a sérüléseket, amelyekből a nőgyógyász megállapította az erőszakot, egy több mázsás betontömb okozta a kicsi lány testén.

"Megerősíthetem, hogy a védencemet valóban kiengedték, miután az ügyészség helyt adott a védői indítványomnak a fogvatartás megszüntetéséről. Ügyfelemmel szemben nem rendeltek el semmiféle további kényszerintézkedést" – közölte a lappal dr. Surdy Miklós ügyvéd.

2018 októberében az akkor négyéves kislányt azért vitték kórházba a szülei, mert ráesett egy több száz kilós súly. A kórházban kiderült, a gyereknek eltört a combcsontja, valamint vérzett a nemi szerve. A gyereket megvizsgáló nőgyógyász megállapítása szerint a kicsit megerőszakolták.

"A gyanúsítás most is ugyanaz védencemmel szemben, mint eddig, ez nem változott. (...) Reményeim szerint hamarosan mindenki számára kiderül, hogy az édesapa ártatlan, nem követte el a bűncselekményt. Jelenleg a feleségével van, és minden vágyuk, hogy újra ők nevelhessék a kislányukat" – tette hozzá a védő.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.