Hableány-tragédia

Hoppá: öt percig senki sem vezette a Viking Sigynt

Az ukrán kapitány nem a vezetésre koncentrált, egy kilométert haladt így a szállodahajó a tavaly májusi baleset előtt.

2020.02.05 16:42Ma.hu

Március 11-én kezdődik a Hableány-katasztrófa ügyének tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. Az ügy egyetlen vádlottja a Viking Sigyn ukrán kapitánya, Jurij C., aki ellen tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés veszélyeztetése és 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztása a vád. A budapesti balesetben 28 ember halt meg, amikor tavaly május 29-én este összeütközött az akkor már épp kikötni készülő Hableány városnéző kishajóval.

A Ripost betekinthetett a vádiratba, ez alapján azt írja, hogy a 2018-as építésű svájci hajó kormányfülkéjébe a modern hajózási technika összes tájékozódást és biztonságos hajózást segítő vívmányát beépítették, de a radarberendezés hangjelzését Jurij C. kikapcsolta, feltehetőleg azért, hogy ne jelezzen be túl gyakran a kora esti nagy forgalomban.

"A vádlott a hajót zuhogó esőben, éjszakai látási viszonyok között, a Duna két partján üzemelő közvilágítás mellett, magas vízállásnál, sűrű személyhajó forgalomban vezette, úgy, hogy a Viking Sigyn leengedett kormányállása mellett mindössze egy kilométerre lehetett szabad szemmel ellátni" - áll a vádiratban.

A kapitány 20 óra 57 perckor még bejelentkezett a Navinfo Budapesthez, és tájékoztatta őket, hogy elindultak. A Hableány ekkor már kikötni készült a Jászai Mari téri kikötőben. Még a Parlament előtt elhaladt az akkor épp 2,8 km/órás sebességgel haladó Viking Sigyn mellett, majd utána a Duna pesti partjához közelített. Ekkor még több mint 100 méterre volt egymástól a két hajó.

A Parlamentet elhagyva azonban a Viking Sigyn gyorsításba kezdett, és ekkor olyan dolog történt, amelyre nincs magyarázat: Jurij C. legalább 5 percig nem a hajó vezetésére koncentrált, és a Margit híd alatti áthaladása előtt nem győződött meg arról, milyen hajók haladnak körülötte.

Hajója gyakorlatilag vezető nélkül több mint egy kilométert tett meg az Országház előtt, a Margit híd felé, rengeteg kisebb-nagyobb hajó között. Legalábbis a vádirat szerint legalább 5 perce szabad szemmel vagy a radaron is láthatta volna a hajója előtt a kisebb Hableányt.

Pedig a baleset megelőzhető lett volna, ha az ukrán kapitány lelassít ugyanarra a 8 km/órás sebességre, mint a termes kishajó, és a híd alatt a Hableány mögött hajózik át. Jurij C. azonban csak több mint 40 másodperccel a Hableány teljes elsüllyedése után állt meg.

Tudta, hogy baleset történt, ám erről senkit nem értesített, az emberéletek mentése helyett manőverezni kezdett a hatalmas szállodahajóval, kicsit hátratolatott, majd 1,5 perccel a kishajó elsüllyedése után ismét elindult, és 1,5-2 km/órás sebességgel poroszkált előre. Emiatt kell 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztása miatt is felelnie.

Az ügyészség 9 év börtönbüntetést, és 9 év hajózástól eltiltást ajánlott fel neki, ha lemond a tárgyalásról, és beismeri a bűnösségét. A kapitány ez idáig tagadta a felelősségét, úgyhogy minden valószínűség szerint nem fogja elfogadni az ajánlatot, és tárgyalásra kerül majd sor.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.