Járvány

Koronavírus - Óvintézkedéseket vezetett be a Szent István Egyetem

Ha magas láz, légúti tünetek jelentkeznek, akkor forduljanak a Dél-pesti Centrumkórház kijelölt ellátóhelyére, a Szent László kórházba, és jelezzék, hol jártak.

2020.02.03 14:38MTI

Óvintézkedéseket vezetett be a koronavírus terjedése miatt a Szent István Egyetem (SZIE), amelynek jelenleg 82 kínai hallgatója van.

Az egyetem hétfőn az MTI-vel azt közölte: kínai hallgatóik közül 63 diák a gödöllői campuson, 19 pedig a budai campuson tanul. Az elmúlt hetekben 14-en utaztak haza Kínába, ők várhatóan a jövő héten térnek vissza, erről az intézmény tájékoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központot (NNK).

Az egyetem számára kiemelten fontos hallgatói, oktatói és munkatársai egészsége, ezért a megbetegedések megelőzésért az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásában megfogalmazott higiéniai előírások kötelező betartását rendelte el az egyes campusokon és a kollégiumokban. A hallgatók és a munkatársak az erről szóló tájékoztatást megkapták - írták.

Az intézmény vezetése arra kéri azokat a hallgatókat és munkatársakat, akik Kínából, különösen annak Hupej tartományából vagy az érintett távol-keleti országokból tértek vissza az elmúlt napokban, vagy térnek vissza hamarosan, hogy két hétig maradjanak távol a közösségi eseményektől, és figyeljék saját egészségi állapotukat.

Ha magas láz, légúti tünetek jelentkeznek, akkor forduljanak a Dél-pesti Centrumkórház kijelölt ellátóhelyére, a Szent László kórházba, és jelezzék, hol jártak. Egyéb esetekben elegendő a háziorvost felkeresni - tették hozzá.

A SZIE vezetősége folyamatosan figyelemmel követi a WHO és az NNK ajánlásait, valamint a Külügyminisztérium és a konzuli osztályok tájékoztatásait, a továbbiakban pedig a Nemzeti Népegészségügyi Szolgálat utasításai alapján jár el - olvasható a közleményben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.