Erőszak

Rendőrrel mertek csak bemenni a mentők a romatelepre - addigra a beteg meghalt - videó

A polgármester mentő híján a saját kocsijába tette testet, és elvitte a mentőig, ott vizsgálta meg a mentőtiszt, és megállapította, hogy a beteg meghalt.

2020.01.26 18:39ma.hu

Pénteken este a Borsod megyei Csenyétén rosszul lett egy ember, leállt a légzése és a szívverését sem tudták kitapintani, ezért azonnal mentőt hívtak hozzá.

Az ezt követő eseményekről a csenyétei polgármester, Kiss István a Facebookon számolt be. Azt mondta, a mentők kiértek, de nem mentek be a roma telepre, inkább megvárták a rendőröket.

A polgármestert nem sokkal pénteken este fél nyolc előtt hívták a rokonok a hírrel. Ő Szászfáról néhány perc alatt a helyszínre érkezett, látta a mentőket is, akik nem mozdultak a telep széléről, és azt mondták neki, csak rendőri kísérettel mehetnek be.

Egy szemtanú szerint a rendőrök 20-30 perc múlva érkeztek ki, és eközben a beteg meghalt. A polgármester mentő híján a saját kocsijába tette testet, és elvitte a mentőig, ott vizsgálta meg a mentőtiszt, és megállapította, hogy a beteg meghalt.

A polgármester szerint ekkor már két mentőautó is ott volt, de szerinte a mentősök azt mondták, amúgy sem tudták volna a beteget megmenteni.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.