Nem akarták anyakönyveztetni

Rendőrök vittek el egy csecsemőt, mert születése óta semmit nem tudtak róla a hatóságok

Dusnokon rendőrautókkal állták el a kisfiút szállító kocsi útját.

2020.01.25 08:39ma.hu

Rendőrök vittek el egy csecsemőt a Bács-Kiskun megyei Dusnokon, mert a gyerekről születése óta nem tudtak semmit - írja a Szeretlekmagyarorszag.hu.

Rendőrautókkal állták el a kisfiút szállító autó útját január 22-én. Felszólították a férfit, akin gyerekrögzítő hámban volt a gyerek, hogy adja át a kisfiút, de ő ennek nem tett eleget. Ezután a rendőrök lefogták a férfi kezeit, és elvették a gyereket, a férfit pedig szabálysértés miatt előállították.

Az esetről videó is készült, legalábbis arról, ahogy a rendőrök bekopognak a kocsi ajtaján, majd azt mondják: "Itt van egy ismeretlen szülőktől származó gyerek, akit nekünk kell elhelyezni."

A lap szerint a kisfiú szeptember 5-én született. A gyámhivatal állítása szerint szeptember 20-a óta semmit nem tudtak a gyerekről és az állapotáról, a hivatalos papír szerint ezért aztán novemberben elrendelték, hogy vegyék nevelésbe a csecsemőt. Amikor másnap a házhoz mentek ezt végrehajtani, a gyámügy szerint a házból kijött 10-15 fő, és "fenyegetően léptek fel".

Ezért aztán úgy döntöttek, január 22-én újra megpróbálják nevelésbe venni a gyereket, ehhez pedig a rendőrség segítségét kérték.

A szülők szerint a hatóságok azért léptek fel, mert a család nem akarta anyakönyveztetni a gyerekét, erről egy videóban beszéltek még októberben. "Ha be tudják bizonyítani azt, hogy ők milyen hatóság által járnak el, és hová szeretnék a gyermekünket anyakönyvezni, akkor oké. De amíg nem tudják ezt bizonyítani, addig semmi keresnivalójuk. Mert hogy ugye hova jegyzik be? Magyarországba? New York-ba? Az USA-ba?" – mondták a szülők erről.

A lap szerint felmerült az is, hogy a kisfiúnak nem akarják beadni a kötelező védőoltásokat.

A lap kereste a rendőrséget is, akiktől azt a választ kapták, hogy a Bajai Járási Hivatal felkérésére voltak jelen Dusnokon, törvényi kötelezettség alapján.

Az Index megkereste a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalt, ahonnan a következő választ kapták: "A kormány minden magyar gyermek jogait megkülönböztetés nélkül biztosítja. A gyermeknek joga van a lehető legjobb egészségi állapothoz, valamint, hogy orvosi ellátásban és gyógyító-nevelésben részesülhessen. A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal bejelentés folytán értesült arról, hogy Dusnokon 2019 szeptemberében gyermek született, ismeretlen szülőktől. Az anya nem vett részt várandós gondozáson, az eltitkolt terhességet követően otthonában szülte meg gyermekét, az otthonszülésre vonatkozó jogszabályi rendelkezések figyelembe vétele nélkül. A szülők a gyermek anyakönyveztetését megtagadták. A család Magyarország joghatóságát nem fogadja el, minden jogi szabályozástól, minden állami szervvel való kapcsolatfelvételtől elhatárolódnak, a gyermekre vonatkozó minden egészségügyi ellátást elutasítanak. Miután a szülők a többszöri kötelezések ellenére sem teljesítették a jogszabályban előírtakat, a kormányhivatal döntött a gyermek családból történő kiemeléséről és az ideiglenes gondozási helyének kijelöléséről."

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.