Bíróság előtt az ügy

Csak egy rókát akart elijeszteni a gazda, aki miatt majdnem lezuhant egy repülő

A légi közlekedés veszélyeztetésével vádolják a békési gazdát.

2020.01.23 07:13ma.hu

Elsírta magát a bíróságon H. Csaba, akit azzal vádolnak, hogy lézerrel szándékosan elvakította egy repülőgép pilótáját. A férfi ügyvéd nélkül érkezett.

"Nincs pénzem védőre, a rendőrség pedig nem rendelt ki mellém senkit, mondván, olyan kis ügy az enyém" – magyarázta az előkészületi tárgyaláson a Blikknek a békési gazda. Ehhez képest az ügyész 1 év börtönbüntetést kért rá – 4 évre felfüggesztve –, amennyiben beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyalásról.

A férfi ragaszkodik a tárgyaláshoz, mert szerinte ő nem a pilótát akarta megvakítani, hanem a kertjét és baromfiudvarát rendszeresen látogató rókát. Aznap éjjel is a kutya ugatására ébredt, és amikor kinézett, meglátta a ragadozót, akkor előkereste a kis eszközt, amivel el akarta elijeszteni, ahogy már korábban is tette.

Az ügyész szerint a tanuló pilóta öt kilométerrel arrébb eközben fél percre elvesztette az éleslátását és a műszereket sem látta tisztán. A férfi édesanyja szerint a fiát meghurcolják, és szakértők is megerősítik fia igazát, hogy megtörhetett a lézer fénye.

A tárgyalás februárban folytatódik.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.