Közlekedés

A BKV megtérítteti a metrókocsik kárát a Metrowagonmash Rt.-vel

A BKV Zrt. teljes egészében megtérítteti az M3-as metró kocsijaival kapcsolatos károkat az orosz gyártóval, a Metrowagonmash Rt.-vel.

2020.01.10 07:39MTI

A budapesti közlekedési társaság az MTI-hez csütörtök este eljuttatott közleményében azt írta, hogy szakembereik már tavaly december első napjaiban észlelték az M3-as metró kocsijainak meghibásodását, és a cég vezetése haladéktalanul megtette a szükséges lépéseket. Levelekben szólította fel a Metrowagonmash Rt.-t a hibaelhárítás azonnali megkezdésére, egyben bejelentette, hogy a térítésmentes javítás követelése mellett a szerződés szerinti kárátalány megfizetésére vonatkozó igényét is érvényesíteni fogja.

Miután a metrókocsik korróziós problémáira derült fény, december elején a BKV Zrt. vezetése levélben értesítette a Metrowagonmash Rt. vezérigazgatóját arról, hogy az érintett szerelvényt garanciális javíttatás céljából kivonta a forgalomból, és azonnali intézkedésekre szólította fel a gyártót. Magyarországra rendelte a cég képviselőit, hogy a legmegfelelőbb műszaki megoldást dolgozzák ki a probléma elhárítására - tette hozzá a cég.

December közepén a BKV Zrt. vezetése arról tájékoztatta a gyártó cég vezérigazgatóját, hogy a szerelvény üzemeltetésből történő kiesése miatt érvényesíteni fogja igényét a felmerülő járműállási kárátalányra.

Januárban a magyar vállalat újabb levélben szólított fel a hibajavítási folyamat gyorsítására. A BKV Zrt. megerősítette, a szerződésben, illetve törvényekben meghatározott minden jogával élni fog annak érdekében, hogy a BKV Zrt.-t ért károk teljesen megtérüljenek.

A BKV Zrt. felelős üzemeltetőként egyetlen meghibásodás, hibás teljesítés mellett sem megy el szó nélkül, jogait, érdekeit határozottan érvényesíti - emelték ki a közleményben.

Megjegyezték, hogy jelenleg is perben állnak a Metrowagonmash Rt.-vel. A keresetet még a múlt év elején benyújtották, és szükség esetén most sem riadnak vissza hasonló jogi lépésektől - írták.

Közölték, szakembereik a napi munkafolyamat részeként minden egyes járművet ellenőriznek forgalomba adás előtt.

A rendelkezésre álló szerelvényekkel biztonságosan fenntartják az M3-as vonal zavartalan forgalmát - olvasható a közleményben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.