Környezetvédelem

Elkészült az ország ökoszisztéma alaptérképe

A térkép Magyarország természeti rendszereinek állapotát mutatja be és értékeli.

2019.11.11 11:32MTI

Elkészült Magyarország ökoszisztéma alaptérképe, amely az ország természeti rendszereinek állapotát mutatja be és értékeli - mondta az Agrárminisztérium (AM) természetvédelemért felelős helyettes államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Balczó Bertalan kiemelte, hogy az alaptérkép többek között illeszkedik az európai szintű ökoszisztéma térképhez, illetve alapot ad az ökoszisztéma-szolgáltatások becsléséhez. Emellett alaptérképet biztosít a zöldinfrastruktúra jelenlegi állapotának, szerkezetének felméréséhez és a fejlesztések tervezéséhez, ideértve a helyreállítási feladatok térképi megjelenítését is.

Sik András, az alaptérkép létrehozásában közreműködő Lechner Tudásközpont térbeli szolgáltatások igazgatója kiemelte, hogy az ország legrészletesebb nyilvános felszínborítási adatbázisa az egymilliárd forint keretösszegű, az Európai Unió (EU) biológiai sokféleség stratégia 2020 célkitűzéseinek hazai megvalósítását szolgáló projekt egyik eredményeként készült el számos magyar intézmény részvételével.

A térkép segítséget nyújthat a területek optimálás felhasználásának megválasztásában. A jövőben tervezik az alaptérkép fejlesztését, a térbeli részletesség növelését. A térkép jelenlegi állapotát mutató felméréseket rendszeresen megismételnék, valamint követnék a változásokat is - tette hozzá Sík András.

Az interaktív térkép a http://web.map.fomi.hu/nosztep_open/ oldalon bárki számára elérhető.

A térkép létrehozásában részt vett még az Ökológiai Kutatóközpont, Budapest Főváros Kormányhivatala Földmérési Távérzékelési és Földhivatali Főosztálya, az Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézete, valamint a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Agrárgazdasági Kutatóintézete.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Pattanjunk fel! - Csurgó és Abasár

Csurgó egy 5300 lelket számláló kisváros Belső-Somogy, Zalai-dombság, és a Dráva vidék - találkozásánál, történelme egészen az államalapításig nyúlik vissza.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.