Visszavágás

220 fát vágnak ki egy óriásparkoló miatt a Normafán

Többségükben magas kőriseket és 250 négyzetméternyi cserjét vágnak ki a Normafán.

2019.11.09 06:40ma.hu

Lapértesülések szerint nagyszabású fairtásra a Pest Megyei Kormányhivatal Természetvédelmi Főosztálya adott engedélyt a XII. kerületi Önkormányzatnak, és a fák pótlására sem kötelezték a kerületet. Az érintett, 2300 négyzetméteres területen a magas kőrisek mellett többek között mezei juharok, vadalma és madárcseresznye fák nőnek. A területről a növényzetet 2020. február 28-ig irtják le, és a határozat szerint a kivágott fák pótlása nem szükséges, de a létesülő parkoló zöldfelületének kialakítása során a termőhelynek megfelelő, a kistájban természetesen előforduló, őshonos fajokat kell alkalmazni.

Minderre az évek óta zajló Normafa-projekt keretében kerül sor, és a kerületi önkormányzat álláspontja szerint az óriásparkoló a terület rehabilitációját szolgálja. Az elmúlt hónapokban ugyanis a Távcső utca vonalával párhuzamosan épült egy új útszakasz, ami összeköti az Eötvös utat a Konkoly-Thege Miklós úttal, és a forgalmat hamarosan erre fogják ráterelni, így az autók és a busz nem megy majd fel az Eötvös úton a Normafa síházig. Ezzel párhuzamosan parkosították a lebontott Hotel Olimpia helyét, építettek viszont egy hatalmas, "tájba illőnek" nevezett fogadóépületet a régi Förster-villa mellé, annak a kertjébe. A síház melletti kisebb parkolót és buszfordulót megszüntetik; és a gyermekvasút állomásánál lévő parkoló is kisebb lett az útépítés miatt; helyettük pedig a Konkoly-Thege úttal párhuzamosan alakítanak ki egy új nagyparkolót az út torkolatától fel a síházig.

Az önkormányzat a 24.hu-nak a projektet azzal magyarázta, hogy az autósok jelenleg szabálytalanul parkolnak a Normafa környékén a járdákon és a természetvédelmi területeken, az új parkolónak kiszemelt terület viszont nem erdőnek minősül, hanem közlekedési övezetnek. Az önkormányzat kommunikációja szerint a cél az, hogy a látogatók minél kisebb része parkoljon a hegyen. A megszüntetett másfél parkoló és az új nagyparkoló férőhelyeinek száma nagyjából azonos lesz, legfeljebb néhány hellyel lesz több, mint eddig. Az új nagyparkoló kialakítását a kerületvezetés azért is indokoltnak tartja, mert itt helyezik majd el a meghosszabbított Fogaskerekű végállomását, és a buszmegálló is ide kerül át a Síház elől. A parkolót azért nem a lebontott Olimpia Szálló helyére tették, mert az a terület jobban meghatározza a Normafa látképét, és mert az Eötvös út melletti KFKI lakótelep lakói egy szavazáson kinyilvánították, hogy mindenképp zöldterületet szeretnének a lakóhelyükkel szemben felszabaduló területre.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.