Önkormányzat 2019

Megismétlik a polgármester-választást vasárnap Jászberényben

Megismétlik a polgármester-választást vasárnap Jászberényben, mind a 21 szavazókörben.

2019.11.08 10:21MTI

Gottdiener Lajos, Jászberény jegyzője az MTI-nek elmondta: az október 13-án induló mind a négy polgármesterjelölt ismétel november 10-én. A polgármesteri tisztségért indul Budai Lóránt (Közösen Jászberényért Egyesület), Dobrosi Péter (Mi Hazánk), Magyar Levente (független) és Szabó Tamás (Fidesz-KDNP), aki 2010 óta vezeti a Jász-Nagykun-Szolnok megyei települést.

Jászberényben mintegy 21 500 ember szerepel a választói névjegyzékben - közölte a jegyző.

A választás megismétlésére azért van szükség, mert Szabó Tamás fellebbezést nyújtott be a helyi választási bizottság eredménymegállapító döntése ellen, amely szerint a megválasztott polgármester Budai Lóránt (Közösen Jászberényért Egyesület) lett. A területi választási bizottság az indítványnak helyt adva megállapította, hogy olyan súlyos jogsértések történtek, amelyek a választópolgárok akaratát és a választás eredményét is befolyásolhatták. E döntés ellen Szabó Tamás és Budai Lóránt is felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, de ezeket a Szegedi Ítélőtábla elutasította.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.