Október 23.

Több ezer Kárpát-medencei külhoni fiatal ünnepel október 23-án Budapesten

Keddig megérkezik Budapestre az a háromezer Kárpát-medencei fiatal, aki többek között meglátogatja az Országházat, a 301-es parcellát és a Magyar Nemzeti Múzeumot is.

2019.10.21 17:38MTI

Több ezer Kárpát-medencei fiatal vesz részt a Gloria Victis 1956-os emlékünnepségen és ifjúsági találkozón Budapesten október 21-23-án - mondta a Rákóczi Szövetség elnöke az M1 aktuális csatornán.

Csáky Csongor hozzátette: a Rákóczi Szövetség, partnereivel együttműködve, huszonhetedszer szervezi meg a diákcsapat csatlakozását a fáklyás felvonuláshoz.

Október 22-én délután a történelmi megemlékezés után - a többi ünneplővel együtt - háromezer Kárpát-medencei fiatal rója le majd tiszteletét az 56-os hősök előtt. Az idei év különlegessége, hogy a Rákóczi Szövetség száz lengyel fiatalt is meghívott az ünnepségre - ismertette.

Emellett a szövetség szervezésében százötven középiskola hétezer diákja utazik a Kárpát-medencében legalább egy határ átlépésével egy másik magyar közösséghez ünnepelni - fűzte hozzá.

Katona Flóra, a Rákóczi Szövetség szóvivője közölte: keddig megérkezik Budapestre az a háromezer Kárpát-medencei fiatal, aki többek között meglátogatja az Országházat, a 301-es parcellát és a Magyar Nemzeti Múzeumot is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.