Ítélet

Emberrablásért 4 év börtönre ítélték VV Aureliót

A Való Világ egykori győztese a büntetés kétharmadának letöltését követően bocsátható leghamarabb szabadlábra feltételesen.

2019.10.16 15:16ma.hu

Négy év börtönre ítélte a Kecskeméti Törvényszék VV Auréliót emberrablás miatt. A Való Világ egykori győztese a büntetés kétharmadának letöltését követően bocsátható leghamarabb szabadlábra feltételesen - írja a 24.hu.

A vádirat szerint VV Aurélió berúgott egy bárban és elaludt. Ezt kihasználta a vele lévő egyik ismerőse és kilopta a kabátjában lévő 130 ezer forintot. A volt villalakó másnap Dusnokra ment a két barátjával, mert tudomására jutott, hogy az őt megkárosító ismerőse ott tartózkodik.

Egy helyi vendéglátóhelyen meg is találták a tolvajt. Aurélió ekkor néhány pofon kíséretében kihúzta a a férfit az utcára, majd a pénze felől érdeklődött. Társai a tolvaj kezét hátracsavarva lefogták, ezalatt Aurélió ököllel ütlegelni kezdte, majd elvette a készpénzét, karóráját és mobiltelefonját. A bántalmazás hatására a sértett bevallotta a lopást, majd félelmében azt találta ki, hogy a lopott pénzt Dusnokon, a nagyszüleinél rejtette el.

Aurélió ekkor a két bajai barátjával kocsiba ültette a férfit, a szabadon engedését pedig a pénz visszaadásától tették függővé. Mivel az éjszaka kellős közepén felébresztett nagyszülők házában pénzt nem találtak, autóval Bajára indultak.

Az út során Aurélió a pénzét követelve ököllel többször is megütötte a tolvajt, aki ennek hatására azt kérte, hogy vigyék az édesanyjához, mert megpróbál tőle kölcsönt kérni, hogy vissza tudja adni a pénzt.

Ezt követően azonban nem a tolvaj anyjához, hanem Aurélió lakására mentek. Itt írattak a férfival egy visszadátumozott kölcsönszerződést, amiben elismerte a kölcsönt, és amelyet minden héten pénteken 20 ezer forintonként vállal törleszteni. Ezt követően a három férfi visszaadta a telefonját a férfinak, majd elengedte.

A Blikk helyszíni tudósítása szerint Aurélió az utolsó szó jogán sem ismerte be a bűnösségét. Könnyeivel küszködve azt mondta, hogy esze ágában sem volt senkit sem elrabolni vagy testi kényszerrel bármire is kényszeríteni. Az ítéletet azonban már nem várta meg.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.