Bűnügy

Kokainnal kereskedtek Nógrádban

Kábítószer-kereskedelem miatt vádat emeltek egy 45 éves és egy 38 éves Nógrád megyei férfi ellen, aki hosszabb ideje kokaint terített lakókörnyezetében.

2019.10.04 09:50MTI

Bóna Gyula Nógrád megyei főügyész elmondta: a vád szerint az idősebb férfi huzamosabb ideje foglalkozott drogkereskedelemmel. A továbbértékesítésre szánt, 0,7 grammos kiszerelésű kokaint 18 ezer forintért vásárolta és húszezerért értékesítette, az egygrammos csomag eladási ára pedig 25 ezer forint volt.

A főügyész közölte: a férfi egyszerre csak száz-kétszáz grammnyi kokaint rendelt, hogy csökkentse a lebukás veszélyét, és a továbbértékesítésre négy-öt embert foglalkoztatott. Nekik vagy személyesen adta át a drogot, vagy hétvégén a postaládájukba dobta, majd begyűjtötte a befolyt pénzt.

A vádlott egy-egy új szállítmány minőségét kifejezetten erre a célra beszervezett ismerőseivel ki is próbáltatta - tette hozzá.

A most letartóztatásban lévő férfi tavaly március 8. és június 13. között 144 gramm kábítószert adott el, ennek a hatóanyag-tartalma 62,56 gramm volt, ami meghaladja a jelentős mennyiség alsó határát.

A férfi vádlott-társa közreműködésével is több fogyasztónak juttatott el kábítószert.

A Nógrád Megyei Főügyészség az ügyben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.