Bűnügy

Alstom-ügy - Újabb ember ellen emeltek vádat vesztegetés miatt

Vesztegetés miatt vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség egy újabb ember ellen az Alstom-ügyben.

2019.08.27 11:51MTI

Keresztes Imre főügyész közleményében azt írta, a Központi Nyomozó Főügyészség metrókocsik szállítási szerződéseivel kapcsolatos korrupciós bűncselekmények miatt folytatott nyomozást, amelynek eredményeként áprilisban vesztegetés miatt vádat emelt négy ember ellen, két gyanúsított esetében pedig elkülönítette és felfüggesztette az eljárást.

Az egyikük elleni eljárást júliusban folytatták, kedden pedig bűnsegédként elkövetett, gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozójának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés miatt vádat emeltek ellene, és indítványozták, hogy ügyét a bíróság egyesítse a korábbi vádemelés alapján indult alapüggyel - tette hozzá.

A közlemény szerint az új vádlott a vesztegetés forrását fiktív tanácsadói szerződésekkel biztosító ügyletbe bevont gazdasági társaság tulajdonosa és tényleges irányítója, aki az így megszerzett vesztegetési pénz továbbításában, átadásában működött közre.

A négy megvádolt ember egyike, a francia Alstom cég vezető tisztségviselője - a BKV M2-es és M4-es metróvonalakat érintő járműbeszerzésére 2005 júniusában kiírt közbeszerzési eljárásban - az eredményt befolyásolni képes ismeretlen embert vagy embereket milliós nagyságrendű euró átadásával vesztegetett meg, hogy a tendert az Alstom vezette konzorcium nyerje meg.

A jogtalan előny 2007-ben és 2009-ben történt kifizetéséhez - az Alstom pénzügyi forrásából - három fiktív tanácsadói szerződést kötöttek meg a vesztegetési pénz átadásában közvetítő szerepet játszó dán és osztrák gazdasági társaságokkal, amelyeknek összesen 8 463 643 eurót (2,8 milliárd forintot) fizettek ki.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.