Összesítés

Nyolc év alatt 19-szer kellett fegyvert használniuk a hatóságoknak

Három eset a gyanúsított halálával végződött.

2019.08.15 08:36ma.hu

Magyarországon az elmúlt nyolc évben mindössze 19 alkalommal kellett fegyvert használniuk a hatóságoknak a rendőrségi vagy a kommandós akciók során - derült ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK), valamint a Terrorelhárítási Központ (TEK) Népszava kérdéseire küldött tájékoztatásából. Ezekből 18 a rendőrség munkájához köthető: két esetben elég volt figyelmeztető lövést leadniuk, 16 alkalommal viszont célzottan tüzeltek. Utóbbi akcióknál három eset a gyanúsított halálával végződött.

Mint írták, felfegyverzett bűnözővel legtöbbször a TEK kommandósai néznek szembe, ám a szervezet fennállása óta végrehajtott több száz akcióból mindössze egy esetben adtak le célzott lövést: akkor egy mesterlövésznek kellett ártalmatlanítania egy felfegyverkezett elkövetőt. A TEK Társadalmi Kapcsolatok Osztályán úgy fogalmaztak: gyakorlatilag hetente kell olyan szituációt megoldaniuk, amikor a célszemély fegyverrel rendelkezik vagy felfegyverkezve áll ellen, ugyanakkor minden esetben törekednek arra, hogy lövések nélkül oldják meg a helyzetet.

Magyarországon évek telnek el halálos kimenetelű incidens nélkül, miközben Németországban nyolc, Hollandiában pedig hét olyan hatósági akció történik évente, amelynek következtében az elkövetőt lelövik és az belehal a sérüléseibe.

A nyugati világban egyértelműen az Egyesült Államokban fordul elő a leggyakrabban hatósági fegyverhasználat: itt a hivatalos adatok szerint évente 3-400, míg a The Washington Post összesítése szerint átlagosan 1100 embert lőnek le valamilyen akció során. Az Egyesült Államokban azonban a lakossági fegyverhasználat is rendkívül elterjedt, így csak 2018-ban 150 rendőr veszítette életét tűzharcban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.