Környezet

Kormányhivatali vizsgálat indult az orrfacsaró bűz miatt

Kezdetben csak Budaörsön érezték, aztán már Óbudán is...

2019.08.10 09:27ma.hu

Orrfacsaró bűz terjengett Budapesten és környékén - írta meg elsők között a ma.hu. Kezdetben csak Budaörsön érezték, aztán már Óbudán is, később már a IX. kerületből is jelentették.

Elsőként Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere adott egy lehetséges megfejtést a szagra, szerinte Zsámbékon nedvestrágyázták, és ezt vitte a szél Budapest felé. Zsámbék polgármestere azonban cáfolta ezt, Horváth László szerint a gyermelyi gyár lehetett a forrás, ahol minden évben kiszórják a tyúktrágyát. De Gyermely polgármestere szintén cáfolta ezt a feltételezést, szerinte a településen nem volt semmilyen szag. A Fővárosi Csatornázási Művek azt közölte, hogy munkatársaik több helyszínre is kiszálltak a lakossági bejelentések miatt, ellenőrizték a csatornahálózatot és megállapították, hogy a közcsatornarendszerrel egészen biztosan nincs összefüggésben a több kerületet is ellepő szaghatás.

Veszélyes anyag nem került a levegőbe, "csak" a bűz volt elviselhetetlen.

A Pest Megyei Kormányhivatal lakossági bejelentések alapján már vizsgálatot folytat az ügyben - tudta meg a hvg.hu.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.