Állatkínzás

Lincseléstől tart, bujkál a kutyáját megkínzó nő

Sosem látott forgalom van a 68 éves asszony tanyájánál, a környéken rengeteg rendőr és polgárőr járőrözik.

2019.08.08 09:42ma.hu
hirdetés

Mint ahogyan arról a ma.hu is beszámolt, szörnyű módszerrel végzett kutyájával a 68 éves balotaszállási nő: saját kutyáját egy bálamadzaggal a kocsija hátsó lökhárítójához kötötte, majd elindult a járművel. Először az állat még szaladt a kocsi után, de nem sokkal később már nem bírta tartani a sebességet és elesett. A nő a vérző lábú ebet fekve húzta hazáig az úttesten. Az egyenruhások helyszínre érkezésekor a kutya már elpusztult. A rendőrök előállították a 68 éves balotaszállási nőt, akit gyanúsítottként hallgattak ki állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Ennek ellenére villámgyorsan kinyomozta az internet a kutyáját megkínzó nő minden adatát. Pár óra alatt már nyilvános posztok keringtek arról, mi a 68 éves nő neve és pontosan hol lakik, csoportok szerveződnek arra, hogy elégtételt vegyenek.

Noha a nő egyáltalán nem érti, mi ez a közfelháborodás, hiszen már lovat is húzott a kocsija után, és nem gondolta, hogy baja lesz belőle, de amúgy sem volt már rá szüksége. Egyáltalán nem sajnálta, amit tett vele, mert mindig megszökött.

Mindenesetre hatalmas lett a forgalom a balotaszállási nő tanyája környékén. A Blikk az asszonyt nem találta otthon, a porta néhány állatot leszámítva üresen állt. A környéken most rengeteg rendőrt és polgárőrt látni, ami a helyiek szerint nem csoda, ugyanis "bárki szívesen megcsinálná a Magdival azt, amit azzal a szerencsétlen kutyával tett, ettől próbálják megvédeni" - írta a lap.

Ki képs ilyen kegyetlenségre?

"Sajnos az ilyen tettet elkövető ember sokszor nem csak az állatokra, de a környezetére vagy akár önmagára is veszélyt jelenthet" - mondta lapunknak Lung Andrea pszichológus tanácsadó. Hogy kiből válik állatkínzó, arról itt olvashat >>>

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.