Kilakoltatás

Megszólalt a 79 éves, beteg férfi, akit önkormányzati lakásából lakoltattak ki

Egy 40 ezer forintos tartozás, és a lakás rendetlensége miatt lakoltattak ki egy 79 éves, beteg embert, önkormányzati lakásából.

2019.08.02 08:40ma.hu

A kerületi családsegítő munkatársai inkább egy hajléktalanszállóra vitték a férfit. A Város Mindenkié Csoport szerint az önkormányzat és a családsegítő szándékosan tette hajléktalanná az idős embert.

Botjára támaszkodva, kis szatyrával a kezében nyitja a kaput, és botorkál be a XXII. kerületi lépcsőházba Halmai Károly. Ide hozta vissza a lába a kórházból, ahol az éjszakát töltötte, pedig itt már nincs otthona. 79 éves férfit ugyanis néhány napja kilakoltatták, mert egy kórházi kezelés miatt elmaradt kéthavi lakbérrel.

"Egyszercsak megjelentek, minden előzetes bejelentés nélkül, megjelentek, hogy itt vagyunk, és lesz szíves távozni...” - a betegeskedő Károly az ATV Híradónak azt mondta: bármikor ki tudná fizetni a hátralékot, ennek ellenére a családsegítő munkatársai kedden kulcsra zárták a lakása ajtaját, ő pedig a Baptista Szeretetszolgálat soroksári hajléktalanszállóján találta magát, ahol biztosítottak neki helyet, ám jelezték azt is: nem tartják a legszerencsésebb megoldásnak az ottani elhelyezését.

"Itt leginkább a kora volt az, ami miatt mi azt jeleztük, hogy nem biztos, hogy ez lenne a legjobb megoldás” – erről már a Baptista Integrációs Központ intézményvezetője, Ghyczy Gellért beszélt.

A segítségre szoruló Károly szerda reggel elindult a szállóról, de arra már nem emlékszik, miért. Nem is talált vissza. Séta közben elesett, beverte a fejét, így került a kórházba, ahonnan csütörtök délelőtt azonban hazament a bezárt lakáshoz.

A XXII. kerületi önkormányzat álhírnek tartja, hogy kilakoltatták volna az idős férfit. Szerintük Károly nem tartotta rendben a lakást, és nem tartotta be az együttélés szabályait, a rokonai pedig nem fogadták be, ezért helyezték el a férfit a hajléktalanszállón.

A Város Mindenkié Csoport aktivistája szerint korábban ugyan volt panasz a bácsira a lakás rendetlensége miatt, ám ezt Károly idő közben rendezte. Misetics Bálint azt mondja: az önkormányzat és a családsegítő elhallgatta az idős ember elől, hogy a törvény szerint nem köteles azonnal elhagyni a lakást. "Az önkormányzatnak törvényi kötelezettsége a hajléktalanná válás megelőzésének a biztosítása, ennek az ellenkezőjét csinálták: nagy erőkkel azon dolgoztak, hogy hajléktalanná tegyenek egy idős, beteg lakost” – tudatta Misetics.

A szervezet azt kéri az önkormányzattól és a polgármestertől, hogy tegyék lehetővé Károly számára, hogy azonnal visszaköltözhessen az otthonába.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.