Diplomácia

Magyarországra látogat a szlovák államfő

Zuzana Caputovát, akinek személyében először került nő az államfői tisztségbe, június 15-én iktatták be hivatalába.

2019.07.09 10:59MTI
hirdetés

Hivatalos látogatást tesz Magyarországon Zuzana Caputová, a Szlovák Köztársaság elnöke csütörtökön. A szlovák államfő Áder János köztársasági elnök meghívására érkezik Budapestre.

A Köztársasági Elnöki Hivatalnak az MTI-hez kedden eljuttatott közleménye szerint Zuzana Caputovát katonai tiszteletadással fogadják a Szent György téren, majd a két elnök tárgyalást folytat a Sándor-palotában. A megbeszéléseket közös sajtótájékoztató követi.

Kora délután a szlovák államfő megkoszorúzza a Magyar Hősök Emlékkövét a Hősök terén.

Zuzana Caputovát, akinek személyében először került nő az államfői tisztségbe, június 15-én iktatták be hivatalába.

A szlovákiai politikában újoncnak számító Zuzana Caputová az ellenzéki liberálisok jelöltjeként a márciusi államfőválasztás második körében szerezte meg a győzelmet az érvényes szavazatok 58,4 százalékával. A legerősebb szlovák kormánypárt, az Irány (Smer-SD) által indított Maros Sefcovic a voksok 41,59 százalékát kapta.

Áder János a megválasztott szlovák államfőnek április 2-án küldött gratuláló levelében azt írta: bizonyos abban, hogy közösösen hozzá tudnak majd járulni a magyar-szlovák együttműködés további gazdagításához. Kifejezte reményét, hogy az új szlovák államfővel is folytatni tudja az elődjével kezdett konstruktív párbeszédet, amely a kölcsönös bizalom erősítését, a még lezáratlan kérdések megnyugtató rendezését is elősegítheti. Egyúttal budapesti látogatásra invitálta Zuzana Caputovát.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.