Pártok-LMP

Kendernay János az LMP új vezetője

Női társelnököt nem tudott választani a kongresszus, mivel nem érkezett érvényes jelölés, így a poszt betöltőjéről hatvan napon belül kell határoznia a pártnak.

2019.07.06 17:01MTI
MTI Fotó: Kovács Tamás

Kendernay Jánost választotta meg társelnökének az LMP a szombati, rendkívüli tisztújító kongresszusán - az új vezető és az elnökség további tagjai sajtótájékoztató keretében mutatkoztak be.

Női társelnököt nem tudott választani a kongresszus, mivel nem érkezett érvényes jelölés, így a poszt betöltőjéről hatvan napon belül kell határoznia a pártnak.

Kendernay János tavaly óta az LMP elnökségi tagja, nemzetközi kapcsolatokkal, diplomáciával és európai ügyekkel foglalkozik. A férfi társelnöki pozícióért versenyre kelt még Ferenczi István kispesti önkormányzati képviselő is.

Az országos elnökség titkári posztját ezután is Kanász-Nagy Máté tölti be.

Az elnökség további tagja Szabóné Szendefy Mária, Fábián Krisztina, Ferenczi István, Németh Ákos, Hanák Gábor és Pitz Dániel.

Kendernay János a sajtótájékoztatón elmondta: az új elnökség három kérdésben kapott "erős mandátumot": egyrészt a párt belső struktúrájának átalakításában úgy, hogy egy "könnyedén mozgó, döntésképes pártalakulat" jöjjön létre.

Emellett erősíteni kell az LMP zöldpárti jellegét, amelyre meggyőződése szerint Magyarországon szükség van, illetve segíteni kell a párt felkészülését az őszi önkormányzati választásokra.

Kanász-Nagy Máté ezt azzal egészítette ki: az új vezetés feladata a belső problémák kezelése, és egy olyan új alapszabály elkészítése, amely ezt a célt szolgálja.

Az LMP azért tartott teljes tisztújítást, mert május 26-án éjszaka a párt teljes elnöksége lemondott a rossz európai parlamenti választási eredmény miatt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.