Ügyészség

Horrorfilmbe illő bűncselekményt követett el a tarnadobi férfi

A Heves Megyei Főügyészség kirívóan durva családon belüli erőszak miatt emelt vádat egy 59 éves tarnabodi lakossal szemben, aki gyermekeik szeme láttára éjjel baltával támadt ágyban alvó feleségére.

2019.07.04 15:20ma.hu

A vádlott évtizedeken át élt közös háztartásban a sértettel, akivel a bűncselekmény elkövetésekor három kiskorú gyermeküket nevelték együtt a közös lakásukban, emellett ők gondoskodtak akkor 10 éves unokájukról is. Kapcsolatuk azonban az idők folyamán megromlott, ezért elhatározták, hogy elválnak. A férjnek a felek megállapodása szerint 2017. január 19-én kellett volna külön lakrészbe költöznie, de ő ezt nehezményezte, a küszöbön álló szakítás miatt feszült idegállapotba került.

Január 18-án 22 óra körül az asszony és a gyerekek már mindannyian a saját ágyukban feküdtek az egyik szobában, amikor a vádlott magához vett egy közepes nagyságú baltát, és azzal odalopakodott alvó feleségéhez, majd a szerszám fokával minden előzmény nélkül lesújtott rá. Az ütés a sértettet a fején érte, de ennek ellenére nem veszítette el az eszméletét, hanem felült az ágyban, mire a férje elővett egy jókora konyhakést, azt a mellkasának szegezte, és megkérdezte tőle, hogy „Na, szeretsz-e már?”. Az asszonynak – az ütéskor elszenvedett nyílt koponyatörés ellenére – még ezek után is volt elég lélekjelenléte ahhoz, hogy megragadja a kést, és kicsavarja azt a vádlott kezéből.

A négy gyermek mindennek szemtanúja volt, ágyaikból végignézték a támadást, ami pszichésen mély nyomot hagyott bennük.

A főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettével, valamint – ezzel halmazatban – négy rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja a terheltet, akivel szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt, valamint arra, hogy a bíróság mellékbüntetésül tiltsa el őt a közügyek gyakorlásától, és kötelezze a nyomozás során keletkezett csaknem 300.000 Ft összegű bűnügyi költség megfizetésére.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.