Országgyűlés

Megszavazták az MTA átalakítását

A törvény értelmében kiszervezték az MTA kutatóintézeteit.

2019.07.02 12:40MTI

"A kutatás, fejlesztés és innovációs rendszer intézményrendszerének és finanszírozásának átalakításához szükséges egyes törvények módosításáról” címet viselő törvényjavaslat lényege az, hogy létrehozzák az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatot (ELKH), ami az MTA-tól leválasztott kutatóintézetekből épülne fel.

Vagyis a törvény értelmében kiszervezték az MTA kutatóintézeteit.

A képviselők 131 igen szavazattal, 53 nem ellenében és három tartózkodás mellett fogadták el az innovációért és technológiáért felelős miniszter előterjesztését.

Palkovics László a javaslat országgyűlési vitájában elmondta, a változtatások célja Magyarország versenyképességének növelése, a hatékonyabb működés és az egységes, teljesítményalapú forráselosztás feltételeinek megteremtése.

Az elfogadott törvénymódosítások eredményeként az MTA kutatóintézet-hálózatának működtetése átkerül az újonnan létrejövő Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz. A kormány szándékai szerint ez a lépés a kutatóintézet-hálózat alapkutatási eredményeinek nagyobb arányú és hatékonyabb hasznosulásához vezet majd.

Palkovics László kiemelte, a változtatások az MTA köztestületi státuszát nem érintik, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat pedig a költségvetési törvényben önálló költségvetési fejezetet képez, nem tartozik a kormány irányítása vagy felügyelete alá.

A parlament létrehozta a Nemzeti Tudománypolitikai Tanácsot is, amely kizárólag a miniszterelnöknek felelős testületként felügyeli a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI) alapjának működését, továbbá véleményt alkot a kormány kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységével kapcsolatban.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.