Tragédia

Megrázó: másik két gyermeke miatt nem törhet össze a tűzben meghalt kislány édesanyja

A pszichológus szerint az egész családnak, de főleg a tűzből kimenekült fiúnak lesz nehéz feldolgoznia a kislány elvesztését.

2019.06.28 12:15ma.hu

Mint ahogyan arról a ma.hu is beszámolt, a kislány hétfőn este vesztette életét, mikor kigyulladt a MOM sportközpont tetején egy fabódé. Állítólag videóra akarta venni, ahogy leég. A testvérei egymást és saját magukat is hibáztatják a tragédiáért. A családnak 3 éve szintén leégett a háza, azóta a gyerekeket az édesanyjuk egyedül nevelte.

Zokogva mesélte el a Blikk munkatársának az édesanya, hogy elvitte két fiát a gyámügy. Azt mondta, a gyerekeknek öt percük volt összepakolni a dolgaikat, és már el is vitték őket. Az édesanya rohant a polgármesterhez, hogy valami megoldást találjanak rá, hogy újra együtt lehessenek.

Zselyke a bátyjával mászott be a MOM sportpálya tetején lévő fabódéba, ahol tüzet okoztak. A két fiú eddig kórházban volt, mert a 11 éves Dominik szén-monoxid-mérgezést szenvedett. A pszichológus szerint az egész családnak, de főleg a tűzből kimenekült fiúnak lesz nehéz feldolgoznia a kislány elvesztését. Ha szeretne a családnak segíteni, itt megteheti: CIB Bank 10701180-68891785-51100005, Domonics Anita

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.