Pártok

Nem tud női társelnököt választani az LMP

Ez a poszt betöltetlen marad a párt július 6-ai teljes tisztújító kongresszusán.

2019.06.27 11:22MTI

Nincs érvényes jelölt az LMP női társelnöki pozíciójára, így ez a poszt betöltetlen marad a párt július 6-ai teljes tisztújító kongresszusán - mondta az MTI-nek csütörtökön Kanász-Nagy Máté ügyvivő. A férfi társelnöki pozícióért Ferenczi István és Kendernay János indulhat.

A szerda éjfélig zárult határidőig a nők közül egyedül Schmuck Erzsébet tudta megszerezni a jelöltséghez szükséges harminc ajánlást a pártból, őt azonban az etikai bizottság tavaly - többekhez hasonlóan - az országgyűlési választás után eltiltotta pozíciók betöltésétől amiatt, hogy részt vett választási jelöltek visszaléptetésében.

A párt alapszabálya szerint a hiányos elnökségi pozíciók betöltésére hatvan napon belül kell megkísérelni.

Teljes körű tisztújító kongresszuson az LMP nem módosíthat az alapszabályán - válaszolta Kanász-Nagy Máté arra a kérdésre, rehabilitálhatják-e a tavaly megbüntetett egykori LMP-s vezetőket, mások mellett Schmuck Erzsébetet.

Elmondta ugyanakkor: a választási visszalépése miatt a pártból korábban kizárt Kassai Dániel, akinek a tagságát a bíróság visszaállította, megtámadta az összes tavalyi, választással kapcsolatos büntetést, hivatkozva arra, hogy a bíróság igazat adott neki.

Az etikai bizottság azonban nem volt hajlandó megváltoztatni a korábbi határozatokat, ez tette lehetetlenné Schmuck Erzsébet indulását a jelenlegi tisztújításon. Kanász-Nagy Máté jogi kérdésnek nevezte, hogy a korábbi határozatokat ki és hogyan változtathatja meg: egy új etikai bizottság, vagy a kongresszus.

Az országos elnökség titkári pozíciójára Kanász-Nagy Máté az egyetlen jelölt., a további hat elnökségi pozícióra tizenhét jelölt van.

Az etikai bizottság és a fegyelmi testület pozícióira még tart a jelölés. A fegyelmi ügyekben másodfokon eljáró etikai bizottságba a jelöltek között van az a Ványi Ambrus, aki a tavalyi eltiltások idején a büntetések elvetését javasolta.

Az LMP azért tart teljes tisztújítást, mert május 26-án éjszaka a párt teljes elnöksége lemondott a rossz európai parlamenti választási eredmény miatt.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.