Táborozás

Tizenegyezren jelentkeztek az idei vándortáborokra

Ezen a nyáron 19 féle erdei, vízi és kerékpáros vándortábort szerveznek, ezeken egyhetes turnusokban vehetnek részt a diákok.

2019.06.21 04:30ma.hu

A tavalyinál négyezerrel több, mintegy tizenegyezer diák és tanár jelentkezett az idei vándortáborokra - mondta Nagy János, az Agrárminisztérium földügyekért felelős helyettes államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

A helyettes államtitkár közölte, hogy ezen a nyáron 19 féle erdei, vízi és kerékpáros vándortábort szerveznek, ezeken egyhetes turnusokban vehetnek részt a diákok.

Elmondta azt is, hogy az erdőgazdaságok 150 létesítményt újítottak fel, felépült 13 erdei iskola, 30 látogatóközpont, illetve szálláshely, valamint 44 kilátó. Mindezek a vándortáborozók rendelkezésére állnak majd - fűzte hozzá.

A diákokat többnyire sátrakban alszanak, egy-egy táborhelyen általában két napot töltenek, a teljes útvonaluk hossza pedig 60-80 kilométer.

Mint a témában szerdán tartott sajtótájékoztatón elhangzott, az erdei vándortáborok szervezését az Országos Erdészeti Egyesület koordinálja. A korábbi öt útvonalhoz (Bakony, Börzsöny, Mátra, Mecsek és Pilis) idén a Zemplén és a Vasi-hegyhát is társul, ezeket június közepétől augusztus végéig 138 csoport járja be.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.