Kormány

Elkezdődött az ukrajnai gyerekek nyári tábora a Velencei-tónál

Elkezdődött az ukrajnai gyerekek nyári tábora a Velencei-tónál, a Velencei-tavi Vízi Sportiskolában zajló programot a magyar kormány 35 millió forinttal támogatja.

2019.06.14 23:30ma.hu

A témában tartott pénteki gárdonyi sajtótájékoztatón Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy ötödik éve szervezik meg a tábort és "a tapasztalatok abszolút pozitívak", hiszen azoknak a gyerekeknek adnak lehetőséget lelki megerősödésre, akiknek édesapja a kelet-ukrajnai fronton meghalt, vagy megsérült. Az elmúlt négy évben több mint kétezer ukrajnai gyerek fordult meg a nyári táborban, idén további 242 érkezik - tette hozzá.

Szuperák Brigitta az Országgyűlés ukrán nemzetiségi szószólója elmondta, hogy szerdán érkezett az első turnus, amit további öt követ majd a következő hetekben. A jelenleg a Velencei-tónál tartózkodó gyerekek Ukrajna több területéről érkeztek, főként Munkácsról, Lembergből, Ivano-Frankivszkből, Ternopilből és Ungvárról.

Soltész Miklós megjegyezte: a térségben a különböző nemzetek egymásra vannak utalva, s nem engedhetik meg, hogy külső erők, nagyhatalmak határozzák meg kapcsolatrendszerüket.

Szuperák Brigitta közölte, hogy a gyerekek közül többen még a megyéjükön kívül sem jártak, ezért óriási élmény számukra a magyarországi nyaralás. A tervek szerint a sok fürdés mellett ellátogatnak a dinnyési vármakett parkba, Gárdonyba a Gárdonyi Géza emlékházba és a rönkvárba, illetve lesz egy fővárosi kirándulás állatkerti és parlamenti látogatással.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.