Foglalkoztatás

Megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató étterem nyílt a XII. kerületben

Megnyílt a Kék Madár Alapítvány megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató étterme szerdán Budapesten, a XII. kerületi polgármesteri hivatal épületében.

2019.06.12 11:56ma.hu

A Hegyvidéki Ízlelő a fogyatékossággal élő embereket foglalkoztató szekszárdi étterem, az Ízlelő csapatának budapesti vállalkozása.

Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere a megnyitón azt mondta, a kerület nyitott, befogadó, ezért is támogatták az étterem kialakítását az önkormányzat épületében.

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára pedig kiemelte: nagyon fontos, hogy minden fogyatékossággal élő a képessége szerinti legteljesebb életet tudja élni, az állam célja pedig az, hogy bővítsék a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását.

Úgy fogalmazott, hogy az Ízlelő a sajnálat helyett észszerű gazdasági döntésen alapuló foglalkoztatást nyújt a megváltozott munkaképességűeknek. Valós, hosszú távú, az életet könnyítő segítséget jelent az itt dolgozóknak az, hogy munkájukkal a társadalom értékes tagjának érezhetik magukat - tette hozzá.

Az államtitkár szavai szerint az állam célja, hogy bővítsék a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását, ehhez minden gazdasági társaságot partnerül hívnak, és ezért a kormány 2019. január 1-jétől minden gazdasági társaságnak járulékmentessé tette a minimálbér kétszereséig a fogyatékossággal élők foglalkoztatását.

Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary elnök-vezérigazgatója felidézte: a bankot kétszáz éve alapították, hogy segítsen szegényeknek, hátrányos helyzetűeknek. Mint mondta, ők is sokáig keresték a lehetőséget, hogyan tudnák segíteni a kezdeményezést, és nagy örömére szolgál, hogy a "social banking" keretében megtalálták a megoldást és hozzájárulhatnak ahhoz, hogy "sanszot adjanak" az embereknek.

Mészáros Andrea, az éttermet működtető Kék Madár Alapítvány ügyvezetője elmondta, az Ízlelő 2007-ben alakult az akkor már éppen tíz éve működő Kék Madár Alapítvány első társadalmi vállalkozásaként. Az étteremben a vezetőket leszámítva minden munkatárs megváltozott munkaképességű, az ételeket pedig helyi alapanyagokból készítik. Hozzátette: az Ízlelő étteremben mindenki azt a munkarészt végezheti, amelyben a legjobb.

A rendezvényen részt vett Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége és Ács Rezső szekszárdi polgármester is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.