Dunai hajóbaleset

Bizonyítékokat tüntethettek el a Viking szállodahajóról

A dél-koreai sajtó szerint eltűntek a hajó orráról az ütközés nyomai.

2019.06.11 12:36ma.hu

Csak most hétfőn, majdnem két héttel a tragikus hajóbaleset után vizsgálta meg újra a rendőrség a Viking Sigyn szállodahajót, mely Visegrádra érkezett. A dél-koreai sajtóban már korábban is komoly visszatetszést keltett, hogy egy rövid vizsgálat után elengedték Magyarországról a Hableánnyal ütköző hajót.

A szöuli MBC televízió felkereste a szállodahajót, mikor az még Bécsben volt. A stábot nem fogadták udvariasan. A tévések a hajó utasaival próbáltak beszélgetni, hogy kiderítsék, mi történt, mióta a Viking elhagyta Magyarországot, ám a személyzet közbeavatkozott, nem engedték fel őket a fedélzetre.

A dél-koreai televízió riportja azt is állította, hogy a Viking Sigynről bizonyítékokat tüntettek el, miután elhajózott Budapestről. A hajó orráról pedig eltűntek az ütközés nyomai. Az MBC felvételei szerint a bécsi kikötőben látszott, hogy kijavították és átfestették az ütközés felületi nyomait a hajó elején.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.