Bűncselekmény

A diákjai előtt ütötte meg a tanárt, mert szóvá tette neki a szemetelést

Garázdaság vétsége miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség azzal a kaposvári férfival szemben, aki azért ütött meg egy pedagógust, mert az számon kérte, hogy miért dobál ki szemetet az autójából.

2019.05.27 10:52ma.hu

A korábban már garázdaságért elítélt 36 éves vádlott 2019 januárjában utasként ült egy személygépkocsiban, amikor Kaposvár egyik forgalmas kereszteződésében a közlekedési lámpa piros jelzésénél megálltak.

A férfi várakozás közben kidobott az autóból egy üres cigarettásdobozt, amit az arra két tanítványával sétáló pedagógusként dolgozó sértett észrevett. A sértett megjegyezte a vádlottnak, hogy valamit elhagyott, majd a dobozt fel akarta venni azért, hogy tanítványainak példát mutatva egy szemetesbe dobja. Ezen a vádlott feldühödött, hirtelen kiugrott az autóból és a férfire támadt.

A vádlott ekkor megütötte a sértett vállát, valamint megrángatta a kabátját, miközben hangosan szidalmazta. A vádlott a rövid ideig tartó inzultus után visszaszállt az autóba, majd a helyszínről társával elhajtott. A sértett ugyan nem sérült meg, de ő és diákjai megijedtek a vádlott erőszakos, megbotránkoztató viselkedésétől.

Az ügyészség vádiratában a többszörös visszaeső vádlottal szemben – amennyiben az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését elismeri – elzárás büntetést indítványozott.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.