Keresik

Szlovákiában találták meg az eltűnt maglódi vállalkozó kutyáját

A férfinak a vizslájával együtt veszett nyoma múlt pénteken.

2019.05.17 10:10ma.hu

Maglódi munkahelyétől 140 kilométerre. a szlovákiai Léva környékén találták meg annak a vállalkozónak a kutyáját, aki még múlt pénteken tűnt el az ebbel együtt, azóta senki nem tud róla semmit, írja a Bors pénteki száma. A férfi a vizslájával együtt tűnt el múlt pénteken.

Az állatot két település között bóklászva találták meg, állatmentőkhöz fordultak, végül a chipje alapján derítették ki, hogy az eltűnt Pintér Gyulához tartozik.

A luxusautók felújításával foglalkozó férfit felvette a műhelye kamerája, ahogy egy fekete Hummerrel távozik múlt péntek délután, azt is látni lehet, hogy a kutyájával együtt indult el.

Az eltűnt férfi testvére azt mondta a lapnak, a rendőrség eltűnésként kezeli az ügyét, valaminek történnie kell ahhoz, hogy máshogy kezeljék. "Semmi előzménye nem volt az eltűnésnek. Állandóan dolgozott, mindenkivel korrekt volt. Nem volt zaklatott, kiegyensúlyozott életet élt. Nem is tudjuk elképzelni, mi lehet a háttérben. A telefonján mindig elérhető volt, de péntek óta ki van kapcsolva. Már csak rosszra tudunk gondolni" - idézi a lap a nőt.

Az ötvenéves férfi körülbelül 170-175 centiméter magas, átlagos testalkatú, barna, rövid hajú, és eltűnésekor fekete színű szövet pólót és fekete színű, oldalzsebes nadrágot viselt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.