Veszélyben a lakosság?

Négyből három fővárosi kórház lemondta a baleseti ügyeletet a hétvégén

A főváros négy sürgősségi centrumából csak egy fogadott súlyos, sokszorosan sérült beteget a hétvégén.

2019.05.13 08:56ma.hu

Csütörtök óta négy budapesti sürgősségi centrum közül hol az egyik, hol a másik mondta le a sokszorosan sérült, életveszélyes állapotú betegek fogadását. Ebben az időszakban csak a Péterfy baleseti intézete működött zökkenőmentesen – írta a Népszava hétfő reggeli cikkében.

Először erről a 444.hu írt, miszerint a Honvédkórház lemondta az ügyeletet a teljes hétvégére. Az ATV Híradójának megkeresésére a Honvédkórház el is ismerte: a hétvégére lemondta a 3. progresszivitási szintű sérültek fogadását. Az intézmény szerint viszont ennek nem az orvoshiány, hanem megbetegedések az oka. Felelős döntést hoztak, teszik hozzá, hétfőtől újra normálisan működnek majd.

A Népszava információi szerint mindez azért fordulhat elő, mert nincs elég orvos, szakdolgozó az intézményben. Emiatt a 40 intenzív ágyból 21 működik. A Honvédkórház után szombat éjszaka már a Dél-Pesti Centrum kórház Merényi úton működő traumatológiája is jelezte: oda se vigyenek több politraumatizált beteget a mentők. Az intenzív ágyaik megteltek. Ezután a Szent János kórház jelentette, hogy lemondja a további ügyeletet, mert akkora már több mint fél tucat sürgős műtétre szoruló sérültje volt.

Alapesetben a traumás sérülteket a négy centrumba kell vinniük a mentőknek: ezekben az intézményekben összesen 52 intenzív ágy van a feladatra. Ezek közül szombat reggelre már csak öt volt szabad, napközben pedig már ezek is "elfogytak."

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.