Önkormányzat

Egymilliárd forintból újulhat meg a Lánchíd környéke

A kormány visszaadta az eredetileg a híd járdáinak kiszélesítésére szánt, korábban visszavont összeget.

2019.05.03 12:20ma.hu

Egymilliárd forintból valósulhat meg a Lánchídhoz kapcsolódó közterületek rekonstrukciója és fejlesztése a Duna mindkét partján, ugyanis a kormány visszaadta az eredetileg a híd járdáinak kiszélesítésére szánt, korábban visszavont összeget - tudatta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Tarlós István főpolgármester közös közleményében pénteken.

A Lánchíd felújításának támogatására a kormány eredetileg hatmilliárd forintot szándékozott biztosítani, majd októberi határozatában arról döntött, hogy ezt kiegészíti egymilliárd forinttal a híd járdáinak akkor tervezett kiszélesítése miatt - olvasható az MTI-hez eljuttatott kommünikében.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hidak és Szerkezetek Tanszéke megvizsgálta, hogy a hídszerkezet hogyan képes elviselni a járdaszélesítésből adódó többletterheket.

Tekintettel a vizsgálat eredményeire, amely szerint a járda szélesítése már a láncok jelentős statikai megerősítését és ezzel együtt jelentős többletköltséget indukálna, műszaki, városképi és finanszírozási okokból - a fővárosi közfejlesztési tanács javaslata alapján - a kormány keddi határozatában visszavonta a Lánchíd járdaszélesítésének többlettámogatását.

Ezért a járdák felújítása továbbra is a jelenlegivel azonos módon, 2,2 méter szélességben valósul meg - írták.

A közfejlesztési tanács megvizsgálta a hídhoz kapcsolódó közterületek - Clark Ádám, Széchenyi tér, Petőfi Sándor utca - rekonstrukciójának és fejlesztésének a Lánchíd felújításával egyidejű lehetőségét. A kormány erről április 23-án döntött - olvasható.

Közölték, a Lánchíd járdaszélesítéséről szóló keddi kormányhatározatban szereplő egymilliárd forintot a szélesítés visszavonásával egyidejűleg a kormány visszaadta a hídhoz kapcsolódó, környező közterületek rekonstrukciójára és fejlesztésére a Duna mindkét partján.

"Ennek keretében a Pest - Buda vonalban tervezett gyalogosfolyosó kialakítására is sor kerül" - írták.

Tudatták azt is, hogy folyamatban van a Lánchíd, Várhegy alagút és Széchenyi István tér alatti villamos-közúti aluljáró felújításának közbeszerzési eljárása.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.