Összegyűltek az aláírások

Helyi népszavazást tartanak a révfülöpi kikötő ügyében

Régi vágya Révfülöpnek, hogy legyen saját vitorláskikötője.

2019.04.24 20:32ma.hu

Elegendő aláírás gyűlt össze a kezdeményezésre, így 30 napon belül népszavazást kell kiírni a révfülöpi kikötőépítés ügyében - jelentette be Kondor Géza (független) polgármester a település rendkívüli testületi ülésén szerdán.

A polgármester az MTI-nek elmondta, régi vágya Révfülöpnek, hogy legyen saját vitorláskikötője, amire a település központjához közel eső, egykori teherkikötőjének partszakasza lenne a legalkalmasabb a képviselőtestület álláspontja szerint. A község már 6 éve készíttetett környezetvédelmi hatástanulmányt a Magyar Tudományos Akadémia bevonásával, amit azonban csak tavaly ősszel hagyott jóvá jogerősen a másodfokú környezetvédelmi hatóság. A határozat szerint a tervezett kikötő nem okoz környezeti károsodást - szögezte le Kondor Géza. Hangsúlyozta, ez a jóváhagyás csak egy keretlehetőség, a konkrét tervezés ezt követően indult el, és máig tartanak a különböző hatóságok elvárásai szerinti módosítások.

Elmondta, hogy a népszavazás egy volt helyi képviselő magánkezdeményezésére indult, aki képviselősége idején még támogatta szavazatával a kikötőlétesítést az adott helyszínen.

Mivel a kistelepülés választásra jogosult 1160 lakosának több mint 25 százaléka, 309 fő aláírta a kérdőívet, a népszavazást meg kell tartani, amelynek a nyár második felében várható időpontját 30 napon belül ki kell hirdetni - közölte a polgármester.

"Akarja-e Ön, hogy Révfülöp vízparti központjában, a móló és a futballpálya közötti öblöt az eddigi funkciója helyett teljes területén 133 vitorláshajó téli-nyári vízen tárolása alkalmas vitorláskikötővé alakítsák át..."- kezdődik a népszavazásra feltett kérdés, amely ezt követően még hosszasan sorolja, mi minden épülne, változna a helyszínen.

Kondor Géza személyes véleménye szerint a népszavazáshoz megfogalmazott kérdés valótlan információkon alapul. "Olyan kikötőt senki, én sem szeretnék, ami a megfogalmazott kérdésben szerepel, így meglehet, ablakon kidobott pénz lesz a szavazásra elköltött mintegy 3 millió forint" - mondta. Hangsúlyozta, a partszakasz beépítés nélküli rendbetétele és modernizálása, a turizmus fejlesztése, valamint az adóbevételek miatt is szüksége lenne a településnek az új vitorláskikötőre. Álláspontja szerint azonban csak az összes hatóság által jóváhagyott, végleges tervekről, és a gazdasági számítások birtokában van értelme népszavazást kiírni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.