Megemlékezés

Kásler: a holokauszt a világtörténelem egyik legértelmetlenebb és legbrutálisabb pusztítása volt

A világtörténelem egyik legértelmetlenebb és legbrutálisabb pusztításának nevezte a holokausztot az emberi erőforrások minisztere a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából tartott vasárnapi megemlékezésen, a budapesti Terror Háza Múzeum előtt.

2019.04.14 19:31ma.hu

"Történelmünk legsötétebb korszakai akkor következtek be amikor az emberiség egy része megfeledkezett saját múltjáról, évezredes hagyományairól, alapértékeiről, Istenbe vetett hitéről, és úgy gondolta, önös, önző érdekei alapján maga veheti át a világ irányítását" - mondta Kásler Miklós.

A miniszter úgy fogalmazott, a véres huszadik században két diktatúra jött létre, amelyek emberek tízmillióit nyomorították meg, és pusztították el: az internacionalizmus és a nemzeti nacionalizmus. Hangsúlyozta: az áldozatok mellett azokra is emlékezni kell, akik "emberek maradtak az embertelenségben", és segítették, mentették az üldözötteket mindannyiunk példaképeivé válva.

Sorsuk azt bizonyítja, hogy ha az emberiség megtartja értékeit és cselekedeteinket a szeretet vezérli, képesek vagyunk "csodákat végrehajtani" a legszörnyűbb időkben is - jelentette ki.

Kásler Miklós kiemelte: meg kell ismertetnünk a következő nemzedékekkel a példaértékű hősök tetteit, mert csak így biztosíthatjuk, hogy "az emberiség ne térjen le az igaz útról", ne vegyék át az irányítást újra az ember- és istentelen eszmék, és ne ismétlődjenek meg a huszadik század nagy tragédiái.

Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija arról beszélt, hogy a zsidó hagyományokban és a zsidó vallásban - ezen keresztül a zsidó-keresztény civilizációban is - alapérték a történelmi emlékezet kötelessége.

Kitért arra: a Medián "antiszemitizmus attitűdre" vonatkozó, 2006-ban végzett közvélemény-kutatásában a megkérdezettek 14 százaléka gondolta azt, hogy nem is voltak gázkamrák, és 9 százalékuk szerint a holokauszt borzalmait a zsidók találták ki. Tizenegy évvel később, 2017-ben már a megkérdezettek 22 százaléka gondolta, hogy nem léteztek gázkamrák, és 17 százalékuk vélte úgy, hogy ezeket a borzalmakat a zsidók találták ki - mondta.

Köves Slomó rámutatott: a történelem borzalmaira való emlékezés, ha csupán teher, akkor sokszor a fordított hatást éri el. Azokra szerinte úgy és akkor érdemes emlékezni, "ha a vastag sötétségben meg tudjuk találni azokat a kicsiny lángokat", amelyek saját személyes életünkben is példát, erőt, és morális tanítást tudnak adni. Erre említette példaként Ferenczy Bénit és feleségét, aki élete kockáztatásával - mások mellett - három tizenéves magyar zsidó kisfiút rejtett el Budapesten, megmentve életüket.

Tallai Gábor, a Terror Háza Múzeum programigazgatója az MTI-nek elmondta: 2007-től emlékeznek meg évről évre emlékkoncerttel a holokauszt magyarországi áldozatairól, és azokról az életmentőkről, akik "átmentették lelkiismeretünket a huszonegyedik századba". Az elmúlt években többek között Raoul Wallenberg, Mindszenty József, Slachta Margit, Salkaházi Sára és Karády Katalin példáját állították a figyelem középpontjába.

Az idei emléknapon Palya Bea és zenésztársai, valamint Fabényi Réka vezetésével az értelmileg sérült fiatalokból álló Parafónia Zenekar is fellépett.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.