Gyermekvédelem

Napi száz hívást fogad a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány

A krízishelyzetbe került gyermekeken leginkább azzal lehet segíteni, ha beszélhetnek egy felnőttel, aki éjjel-nappal elérhető, megértő, türelmes és nyitott bármilyen témára.

2019.04.12 23:30ma.hu

Naponta több mint száz, évente csaknem negyvenezer bajba jutott fiatal hívja a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványt - mondta az alapítvány munkatára az M1 aktuális csatornán pénteken.

Homolka Balázs, az alapítvány önkéntese kiemelte, hogy a krízishelyzetbe került gyermekeken leginkább azzal lehet segíteni, ha beszélhetnek egy felnőttel, aki éjjel-nappal elérhető, megértő, türelmes és nyitott bármilyen témára.

Elmondta, a tinédzserek különböző témákkal keresik fel a Kék Vonal munkatársait, a kamaszkori szerelmi válságtól az online zaklatási ügyekig sok mindennel találkoznak.

Az alapítványnak nem az a feladata, hogy megoldjon egy problémát, hanem az, hogy találjon egy olyan felnőttet vagy szervezetet, akitől, illetve amelytől közvetlenül tud segítséget kérni a bántalmazott gyermek - hangsúlyozta.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.