Két korosztályban is dobogón

Magyar diákok sikere egy nemzetközi matematikaversenyen

Kiemelkedően szerepeltek a magyar diákok a vietnami Hanoiban rendezett nemzetközi matematikaversenyen, ahol két korosztályban is dobogóra állhattak.

2019.04.09 12:05ma.hu

A versenyen, amelyet április 2-6. között tartottak, 14-16 éves diákokból álló csapat képviselte Magyarországot; a meghívásos erőpróbán a magyar fiatalok 14 ország korosztályos válogatottaival mérhették össze tudásukat - a világ számos pontjáról érkező, többek között kínai, iráni, maláj, spanyol és lengyel csapatokkal.

Az egyéni versenyszámokban egy arany, két ezüst és hét bronzéremmel gazdagodtak a magyar diákok, a csapatversenyekben korosztályonként a fiatalabb csapat bronzérmes, az idősebb csapat ezüstérmes lett - közölte a Klebelsberg Központ.

A csapatot vezető Koren Balázs, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanára a közlés szerint elmondta, hogy ez a találkozó is újabb lehetőség a magyar diákoknak, hogy évről évre rangos tanulmányi versenyen vehessenek részt és nemzetközi környezetben is megméressék magukat.

A versenyzők és kísérő tanáraik felkészítését és utazását a Klebelsberg Központ szervezte, támogatást nyújtott hozzá az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkársága.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.