Baleset

Hat évre ítélték az óbudai halálos közlekedési baleset okozóját

Megölt két fiatalt, az egyikük Janza Richárd ifjúsági világbajnok kajakos volt.

2019.04.04 15:44MTI

Hat év börtönre ítélte a két évvel ezelőtti óbudai, két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset okozóját a Fővárosi Törvényszék csütörtökön jogerősen.

Az elsőfokú bíróság tavaly hét és fél évet szabott ki a sofőrre.

Az eljárás adatai szerint a vádlott 2017 márciusában egy éjjel jelentős mennyiségű alkoholt ivott. Ezután a megengedett hetven helyett mintegy százhatvan kilométer/órás sebességgel haladt autójával, és a jól belátható útszakaszon hátulról belerohant egy piros lámpánál várakozó járműbe. A kocsiban ülő két fiatal a helyszínen meghalt, egyikük Janza Richárd ifjúsági világbajnok kajakos volt.

A másodfokú ítélet szóbeli indoklásában a bíró elmondta: a vádlott véralkoholszintje a bűncselekmény megállapításához szükségesnél jóval magasabb volt. A meghallgatott tanúk szerint nagy mennyiségű szeszesital elfogyasztása után ült a volánhoz. A főváros belterületén "extrém" sebességgel haladt, nem tudta felmérni a közlekedési helyzetet, ha józan lett volna, feltehetően egy kormánymozdulattal még ilyen sebességnél is elkerülhető lett volna a tragédia. A balesetet egyértelműen a vádlott súlyosan alkoholos befolyásoltsága okozta. Az áldozatok semmivel nem járult hozzá az ütközéshez és a sérülésekhez, szabályosan közlekedtek - a piros lámpánál álltak és használtak biztonsági övet -, az eseményeket a vádlotton kívül érdemben nem befolyásolta más.

A halált okozó ittas vezetés a törvény szerint 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A törvényszék az első fokon kiszabott 7,5 év börtön 6 évre enyhítését a vádlott büntetlen előéletével és őszinte megbánásával indokolta. Fenntartotta ugyanakkor a végleges eltiltást a járművezetéstől.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.