"Szabad Akadémiát"

Az MTA szabadságáért tüntettek Budapesten

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szabadságáért és kutatóhálózatának egységéért vonulásos demonstrációt tartottak csütörtökön Budapesten.

2019.03.21 19:37ma.hu
MTI/Koszticsák Szilárd

A tüntetők az Akadémia székháza elől az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) elé vonultak, ahol a szervezők petíciót adtak át a tárca képviselőjének.

A demonstrációt az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) hirdette meg az MTA elnökségének ülésével egy időben Menet a tudományért címmel.

Az akadémiai kutatóintézet-hálózat dolgozóiból szerveződött csoport demonstrációja az Akadémia épülete előtt kezdődött, ahol Szilágyi Emese, a tüntetés főszervezője, az MTA kutatója arról beszélt: nem szabad hagyni, hogy az MTA kutatóintézet-hálózatát leválasszák az Akadémiáról, ennek érdekében eljuttattak egy levelet az ülésező elnökség tagjaihoz. Ebben felhívják a testület figyelmét arra, hogy az ITM minisztere még nem adott érdemi választ arra, hogy miért kívánja az MTA kutatatóintézet-hálózatát kiszervezni az Akadémia keretei közül.

MTI/Koszticsák Szilárd

"Az ITM a kutatóintézetek tervezett jövőbeni működését semmilyen nyilvános szakmai anyagban nem mutatta be, a kutatóintézet-hálózat jövőbeni irányítására létrehozandó testület, annak döntéshozatali mechanizmusa és hatáskörének tartalmi elemei nem tisztázottak" - hangsúlyozta. Ezek a problémák jelzik, hogy nem szabad a március 8-án az ITM és az MTA által aláírt közös szándéknyilatkozatban foglaltakat vállalható kompromisszumnak tekinteni - hangsúlyozta, utalva arra a dokumentumra, amelyben az MTA elnöke tudomásul veszi a kormány szándékát, miszerint az MTA kutatóintézet-hálózatát az MTA szervezetén kívül kívánja működtetni.

A rendezvényen felszólaló tudósok az intézethálózat egységének, függetlenségének fontosságát hangsúlyozták, hiányolták a minisztérium garanciáit, szakmai koncepcióját az MTA átalakításáról.

Kamarás Katalin vegyész, az MTA kutató professzora beszédében azt javasolta, hogy az ITM által is példaként idézett német kutatási szervezeteket mediátorként vonják be.

A beszédeket követően a több száz fős tömeg a Lánchídon át az ITM Fő utcai épületéhez vonult, ahol a tüntetők piros lapot felmutatva tiltakoztak Palkovics László tervei ellen, valamint a miniszter lemondását követelték.

Orosz Ferenc, az MTA Enzimológiai Intézetének tudományos igazgatóhelyettese az ITM előtt tartott beszédében kiemelte, hogy ragaszkodnak eredeti követelésükhöz és elutasítják a politikai zsarolással kikényszerített március 8-ai szándéknyilatkozatot.

A beszédeket követően az ADF nevében Szilágyi Emese tízpontos petíciót adott át az ITM munkatársának.

A petícióban követelik az Akadémia autonómiájának tiszteletben tartását, az MTA és kutatóintézeteinek egységének és függetlenségének megőrzését, az intézetek korábbi finanszírozási rendszerének fenntartását. Követeléseik között szerepel az, hogy a kormány garantálja a kutatóintézeti hálózat hosszú távú egyben maradását és a dolgozók közalkalmazotti jogviszonyának fenntartását. A petícióban szerepel, hogy a tárgyalások az MTA és az ITM között legyenek nyilvánosak és a kutatói közösség képviselői is vehessenek részt rajtuk.

Az ADF követeli továbbá, hogy Palkovics László jelenjen meg az MTA májusi közgyűlése előtt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.