Kezdhet törleszteni

Ötmillió forintos kártalanítást kap az olaszliszkai lincselő

A Szögi Lajos halálával végződő lincselés elsőrendű vádlottja az illemhellyel, a melegvíz hiányával és a szellőztetéssel volt elégedetlen a börtönben, ezért kért kártalanítást a magyar államtól.

2019.03.19 08:28ma.hu

Jogerőre emelkedett az olaszliszkai lincselés fővádlottjának kártalanítása, így a férfi 5 millió forintot kap az államtól - tudta meg a Bors. A Szögi Lajos halálával végződő lincselés elsőrendű vádlottja az illemhellyel, a melegvíz hiányával és a szellőztetéssel volt elégedetlen a börtönben, ezért kért kártalanítást a magyar államtól.

Ez azt is jelenti, hogy ifjabb H. Dezső elkezdhet törleszteni a meggyilkolt tanár családjának, akiknek 46 millió forint kártérítést ítélt meg a bíróság. Ebből a pénzből eddig semmit nem láttak. Ez most változhat, ugyanis olyan esetben, ha van az adott ügy terheltjével szemben kártérítési eljárás, akkor azt rögtön a kártérítésre jogosult kapja meg, nem pedig a terhelt. Azaz H. Dezső helyett rögtön Szögi Lajos családjához megy majd a pénz.

Mint ismeretes, több mint 140 ütés, rúgás, taposás érte a tiszavasvári tanár, Szögi Lajos fejét, a megvadult tömeg a kislányai előtt verte halálra a köztiszteletben álló pedagógust 2006. október 15-én, miután a kocsijával elsodort egy akkor 11 éves olaszliszkai kislányt. H. Kittynek a haja szála sem görbült, a családfőnek mégsem kegyelmeztek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.