Egymással

'Én csak tettem a dolgom' - megszólalt a hős miskolci vasutas

Súlyos tömegszerencsétlenséget akadályozott meg a férfi.

2019.03.09 08:59ma.hu

Emléklapot kapott a hős vasutas, aki március elsején súlyos tömegszerencsétlenséget akadályozott meg Miskolc határában.

A férfi két, egymással szemben haladó személyvonatot állított meg, amikor azok már csak 317 méterre voltak egymástól. Smajda Attila elmondta, nagyon meglepődött, amikor észlelte, hogy egymással szemben meg a két vonat.

"Az első vágányom foglalt volt, egy tehervonat várakozott rajta, így a Barcikára közlekedő személyvonat a második vágányról haladhatott volna Sajóecseg felé. Ehhez a váltókat kitérőre állítottam, szabad jelzése volt. A Miskolc felé közlekedő tornanádaskainak viszont meg kellett volna állnia a bejárati jelző vörös jelzését figyelembe véve. Hát ez neki nem jött össze, és sikeresen felvágta a tizenötös váltót. Ekkor állítottam meg itt, az őrhelyem előtt".

A  vágánykezelő nem tudott arról, hogy illusztris vendégek látogatják meg csütörtök délben. 

"Eltitkolták előlem, hogy elismerést kapok, csak annyit közöltek, hogy az esettel kapcsolatos meghallgatás lesz, meg azt tudtam, hogy délután az Észak újságírója hívni fog, de ennyi. Ehhez képest nagyon meglepődtem, mikor a sok kamerát és mikrofont megláttam, pláne, hogy amúgy ide előzetes engedély nélkül be sem jöhettek volna! - mondta nevetve. - Aztán belépett hozzám a vezérigazgató úr és a miskolci polgármester, és megköszönték, amit tettem. Örülök neki, hogy az eset során senkinek nem lett baja! Én csak tettem a dolgom tulajdonképpen, de az elismerés azért nagyon jól esik!"

(A címlapfotó illusztráció.)

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.