Légi

Egy utas fejére szakadt az álmennyezet a Liszt Ferenc reptéren

Embernyi nagyságú rész szakadt ki az álmennyezetből.

2019.03.04 15:28ma.hu

Péntek este leszakadt az álmennyezet egy darabja a Liszt Ferenc repülőtéren. A Magyar Nemzet egy olvasója szemtanúja volt a balesetnek, azt mondta, embernyi nagyságú rész szakadt ki a mennyezetből és esett rá a szállítószalag mellett várakozó utas fejére.

Az ORFK szóvivője a lapnak megerősítette, hogy a poggyászkiadó szalagoknál körülbelül két négyzetméteres felületen leszakadt az álmennyezet, ami megsebesített egy brit állampolgárt. Az utas nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.

Hardy Mihály reptéri szóvivő a lapnak elmondta, hogy a brit utas minimális hámsérülést szenvedett, orvosi beavatkozásra nem volt szükség, a saját lábán távozott.

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság az ügyben ismeretlen tettes ellen foglalkozás köré­ben elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt indított nyomozást.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.