Halálos buszbaleset

Veronai tragédia: lehet, hogy nem is a megvádolt sofőr vezette a buszt

V. János testén nem voltak a kormánytól eredő sérülések.

2019.03.02 10:10ma.hu

Újabb tárgyalási napot tartottak pénteken Olaszországban, a 17 ember halálát okozó veronai busztragédia ügyében. A tárgyaláson az eset miatt megvádolt buszsofőr ügyvédei olyan szakvéleményt nyújtottak be, amely szerint a tragédia idején nem is V. János ült a volánnál - írja a Bors.

A balesetben az egyik sofőr meghalt, társa, V. János súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyvédek által benyújtott szakvéleményben az szerepel, hogy V. János testén nem voltak kormánytól eredő sérülések. A balesetben elhunyt sofőr mellkasán viszont találtak zúzódásokat. A védelem szerint az ütközés közben V. János a széksorok közt állhatott.

A túlélők nehezen tudták felidézni, hogy melyik sofőr vezette akkor a buszt. Volt, aki V. Jánosra emlékezett, de olyan is, aki a másik sofőrre. Ha az olasz perben bizonyítást nyer, hogy nem a vádlottként álló V. János volt a sofőr, az gyökeres fordulatot hozhat az ügyben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.