Egyház

Debrecen Szent László-virágkocsival köszönti Ferenc pápát Csíksomlyón

Szent László alakját szimbolizáló és ereklyéit bemutató virágkocsival köszönti Ferenc pápát Csíksomlyón Debrecen.

2019.02.22 17:29ma.hu

Dénes Zoltán plébános a Református Kollégiumban tartott sajtótájékoztatón felidézte, hogy Debrecenben egyszer már áthaladt egy kocsi, amelyik Szent László testét vitte Somogyvárról végső nyughelyére, a váradi Szűz Mária-székesegyházba.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere támogatásával ezt az ősi eseményt újítják meg zarándoklattal Somogyvárról Debrecenbe, onnan Nagyváradra, majd Csíksomlyóra, a pápai szent misére - tette hozzá, megjegyezve, hogy útközben szalagokkal, zászlókkal, üzenetekkel lehet majd díszíteni a virágkocsit.

Papp László polgármester hozzátette: Debrecen ezzel a virágkocsival egyrészt tiszteleg Szent László király emléke előtt, másrészt üzeni, hogy az anyaország felelősséget vállal a határon túli magyarságért. A kompozíciót a város, az egyetem, valamint a görögkatolikus, a római katolikus és a református egyház összefogásával készítik el - jelezte a polgármester.

Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem (DE) kancellárja kiemelte: azonnal csatlakoztak a kezdeményezéshez, amely a zarándoklattal méltó módon elevenít fel régi hagyományt és tovább mélyíti az egyetem erdélyi és partiumi kapcsolatait.

Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita azt emelte ki, hogy a csíksomlyói és a balázsfalvai pápalátogatás sebeket fog gyógyítani mind magyar-román viszonyban, mind a görögkatolikusok, az ortodoxok és a római katolikusok kapcsolatában, s ők örömmel kísérik majd a virágkocsit.

Palánki Ferenc római katolikus megyéspüspök a zarándokút lelkiségére hívta fel a figyelmet mondván: "a mi felelősségünk, hogy a zarándoklatnak minél több lelki gyümölcse legyen".

Fekete Károly tiszántúli református püspök felidézte II. János Pál pápa 1991-es debreceni látogatását, amikor a szentatya a kiengesztelődés jegyében helyezett el koszorút a protestáns gályarabok emlékművén. Hozzátette: a reformátusok felső-tiszavidéki és partiumi templomaik falán rájuk bízott kincsként őrzik a Szent Lászlót ábrázoló freskókat, s a lovagkirályt ábrázoló virágkocsin ott lesznek a reformátusok virágai is.

A Szent Lászlót megjelenítő virágkocsi augusztus 20-án, az ötvenedik debreceni virágkarneválon már a zarándoklatot megjárt kegytárgyként fog megjelenni - hangzott el a sajtótájékoztatón.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.