Dózsa György úti baleset

Két héttel szívműtétje előtt edzőteremben járt M. Richárd

A férfi azt mondta, az edzés csak átmozgató edzés volt.

2019.02.22 15:30ma.hu

Nemrég megjelent a PestiSrácok.hu-n egy fotó, melyen az látszik, hogy M. Richárd, a Dózsa György úti halálos közlekedési baleset fővádlottja egy konditermi gépet használ.

Mindez azért meglepő, mert a férfit azzal az indokkal engedték el az előzetesből, hogy komoly szívproblémája van, és szívbillentyű-elégtelensége miatt hamarosan műteni fogják.

A férfi az Index megkeresésére elmondta, látta a cikket, tényleg ő és most volt a konditeremben, ám a használt gépen csak 5-5 kg-os súly volt, amit csak átmozgatáshoz használt. Orvosa azt mondta neki, arra figyeljen, pulzusa ne menjen 100 fölé, erre pedig odafigyel.

Mint mondta, a városmajori szívklinikán már kitűzték a műtétje időpontját, ami két hét múlva lesz. Minden vizsgálaton túl van, még egy van hátra: kedden érfestés szívkatéterrel, majd jöhet a nyitott mellkasos műtét, ahol egy aortabillentyűt fog kapni, mondta. Hozzátette, hogy a betegsége miatt az előzetes letartóztatás előtt már azt mondták az orvosok, hogy műteni kell, időpontot végül most kapott.

Mint ismeretes, a bíróság végzése szerint M. Richárd megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015-ben Budapesten, az Andrássy úton közúti veszélyeztetést követett el egy kerékpárossal szemben, akit ezután bántalmazott, 2017. május 15-én szintén Budapesten, a Dózsa György úton pedig a sebességhatárt jelentősen túllépve összeütközött egy elé szabálytalanul beforduló másik gépjárművel. A baleset miatt két ember meghalt, többen súlyosan megsérültek.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.