Alapvető jogok biztosa

Nem kell majd fizetni a gyermeke miatt kórházban benntartózkodó szülőnek

Módosulhat a gyermekeket kezelő kórházak házirendje.

2019.02.13 12:27MTI

Nem lehet díjfizetéshez kötni a szülő benntartózkodását az intézményben - olvasható az alapvető jogok biztosa keddi, MTI-hez eljuttatott közleményében.

Székely László ombudsman tavaly decemberben tett közzé egy jelentést, amelyben megállapította, hogy több intézményben is súlyosan aggályos, indokolatlan korlátozásokat alkalmaznak a kórházban kezelt gyermekek mellett tartózkodó szülők elhelyezése kapcsán. Ennek hátterében az ombudsman a jogszabályi keretek és a finanszírozási szabályok elégtelenségét azonosította. A jelentésben az áll, hogy önmagában a gyermekkel való benntartózkodást nem lehet díjfizetéshez kötni.

Ebben a dokumentumban az ombudsman felkérte az egészségügyért is felelős emberi erőforrások miniszterét, hogy alkossa meg a felnőtt korú kísérők, tehát a szülők, a törvényes képviselők, más közeli hozzátartozók kórházi benntartózkodását biztosító részletes szabályokat.

A biztos hivatalának közleménye szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkára egyetértett a megállapításokkal és jelezte, hogy felkérte az Egészségügyi Szakmai Kollégium Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Tagozatát a jogszabály felülvizsgálatára és új joganyag javaslattételére. Az államtitkár ezzel összhangban ígéretet tett a finanszírozási háttér áttekintésére és a benntartózkodásra jogosult személyi kör pontosítására is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.