Pártok

Megkezdődött a baloldali főpolgármester-jelölti előválasztás

Megkezdődött hétfőn a baloldali pártok főpolgármester-jelölti előválasztása.

2019.01.28 11:19MTI

Molnár Zsolt, a kezdeményező MSZP budapesti elnöke hétfőn a fővárosban, a Nyugati téren, sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az őszi önkormányzati választáson "egy az egy elleni küzdelemnek" kell lennie, így lesz esélye az ellenzéknek legyőzni a Fidesz-KDNP jelöltjét, Tarlós István főpolgármestert.

"Tarlós Istvánnak komoly támogatottsága van, de közel sem legyőzhetetlen" - fogalmazott az ellenzéki politikus, aki történelminek nevezte a voksolást, mert először tartanak előválasztást Budapesten.

Szerinte nyárra világossá válik, ki lesz a főpolgármester egyetlen kihívója. Azon véleményének is hangot adott, hogy az lesz a jelölt, aki a vasárnapig tartó előválasztást megnyeri.

Molnár Zsolt elmondta, ma még verseny van, de vasárnap a két jelölt - Horváth Csaba, az MSZP és Karácsony Gergely, a Párbeszéd főpolgármester-jelöltje - "a jövő szövetségét" fogja megkötni más pártokkal, civilekkel és a budapesti választókkal.

"Közösen fogják legyőzni Tarlós Istvánt és a ner rendszerét" - hangoztatta. Döntő fontosságúnak nevezte az önkormányzati, különösen a főpolgármesteri választást, mert szerinte más esélyekkel vág neki az ellenzék a 2022-es parlamenti választásoknak, ha a fővárosban változást ér el.

MTI/Balogh Zoltán

Az MSZP fővárosi elnöke Horváth Csaba támogatására kérte a választókat, de hozzátette: bármelyik jelölt győz, teljes mellszélességgel fogják támogatni.

Szavazni személyesen vasárnap 12 óráig a főváros több pontján, 33 helyszínen - így a Nyugati téren is - személyazonosító igazolvánnyal (útlevéllel, jogosítvánnyal) és budapesti lakcímkártyával lehet egy úgynevezett értéknyilatkozat és az adatkezelési hozzájárulás aláírása után. Az eredmény megállapítása vasárnap délután várható.

Molnár Zsolt beszámolt arról, hogy az előválasztás lebonyolításában részt vesz a Demokratikus Koalíció (DK), a Párbeszéd és a Szolidaritás is.

Kérdésre válaszolva a szocialista politikus nem kívánta minősíteni Puzsér Róbertnek, az LMP által is támogatott független főpolgármester-jelöltnek a megnyilvánulásait. Azt mondta, Puzsér Róbert támogatottsága ki fog derülni júniusban, ha kiáll az előválasztás következő fordulójában.

Arra a kérdésre, hogyan értékeli, hogy a DK is Karácsony Gergelyt támogatja, Molnár Zsolt közölte, nem örül ennek, de a DK is egy demokratikus párt, ez az ő döntésük, a budapesti választók pedig majd eldöntik, kire hallgatnak.

Egy másik kérdésre elmondta, egy kutatás szerint 1500-2000 szavazó fog voksolni, de szerinte ennél lényegesen többen lesznek.

Sajtótájékoztatója után Molnár Zsolt leadta szavazatát a Nyugati téren felállított sátorban.

A részletekről https://www.elovalasztas2019.hu/ oldalon lehet tájékozódni.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.