Bíróság

Tábornokok vesztegetési pere: január 31-én hirdetnek ítéletet

A hétfői tárgyaláson az utolsó szó jogán felszólalva további három vádlott kérte felmentését; korábban hét vádlott hangoztatta azt, hogy nem követte el, amivel vádolják.

2019.01.21 12:35MTI

Január 31-én hirdet ítéletet a "tábornokperként" ismert ügy megismételt elsőfokú eljárásában a Debreceni Törvényszék. A hétfői tárgyaláson az utolsó szó jogán felszólalva további három vádlott kérte felmentését; korábban hét vádlott hangoztatta azt, hogy nem követte el, amivel vádolják.

Az ügyészség tizenhét ember ellen emelt vádat költségvetési szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt. Köztük van Fapál László volt honvédelmi államtitkár, valamint három tábornok, hat ezredes, két alezredes és több polgári alkalmazott.

A vádirat szerint a vádlottak - honvédségi intézmények vezetői és alkalmazottjai - 2002 és 2010 között több mint kétszázmillió forintot kértek, illetve kaptak a tárcának beszállító vagy arra pályázó cégektől.

A vád szerint három dandártábornok - L. István Attila elsőrendű, H. András negyedrendű és O. János tizenhatodrendű vádlott - megegyezett abban, hogy a Honvédelmi Minisztérium általuk vezetett részlegének különböző szolgáltatást nyújtó társaságoktól a nekik adott megrendelések fejében a tárca által kifizetett összegek egy részét visszakérik. A vádirat szerint a harmadrendű vádlott, N. Dénes közreműködésével bevonták Fapál László másodrendű vádlottat is, aki 2004 decembere és 2006 júniusa között a HM közigazgatási államtitkára volt, és az ügyészség szerint több millió forint kenőpénzt kapott.

Első fokon a Kaposvári Törvényszék katonai tanácsa 2013. február 28-án felmentett 15 vádlottat (két másik vádlott ügyét elkülönítve tárgyalják). Az ítélet ellen az ügyész a bűnösség és büntetés megállapítását kérve fellebbezett.

A Fővárosi Ítélőtábla 2014 februárjában az elsőfokú felmentő ítéletet hatályon kívül helyezte és új eljárást rendelt el, amelynek lefolytatására a Debreceni Törvényszéket jelölte ki.

Az utolsó szó jogán hétfőn felszólaló három vádlott úgy nyilatkozott: nem követett el bűncselekményt, soha nem kért és nem kapott pénzt az ügyfelektől, a 2010 óta zajló eljárás pedig tönkretette a szakmai előmenetelét, az életét.

O. János dandártábornok, tizenhatodrendű vádlott, akinek a vallomására a vád nagyrészt épült, a hétfői tárgyaláson nem kívánt élni az utolsó szó jogával.

Korábban Horváth Z. Péter ügyvéd védőbeszédében indítványozta védence vallomásának kizárását az eljárásból. Indoklása szerint az ügyészség koncepciója szinte teljesen a tizenhatodrendű vádlott vallomására épül, ugyanakkor a vádhatóság elmulasztotta beszerezni a vallomást alátámasztó vagy cáfoló egyéb bizonyítékokat. Hozzátette: időközben kiderült, hogy védence elmeműködésének kóros állapota miatt korlátozottan beszámítható, kihallgatásakor pedig tudatmódosító szer hatása alatt állt. Az ügyészség ennek ellenére minden vádlott esetében fenntartotta a vádakat.

Nagy László hadbíró ezredes, a Debreceni Törvényszék katonai tanácsának elnöke közölte: a tábornokper megismételt elsőfokú eljárását befejezve január 31-én hirdet ítéletet a katonai tanács.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.